3p
KKV
Sajtóértesülések szerint több mint 13 milliárd dolláros ajánlatot tett a General Electric (GE) amerikai holdingvállalat a francia Alstom nagyvállalatra. Az Alstom részvényei a párizsi tőzsdén annak ellenére hatalmasat emelkedtek csütörtökön, hogy a cég egyelőre nem erősítette meg a hírt.

A Bloomberg hírügynökség több forrásra hivatkozva írta meg először még szerdán, hogy a GE előrehaladott tárgyalásokat folytat az Alstom felvásárlásáról, a két cég várhatóan a jövő héten jelenti be a megállapodást.

Nem tudnak semmiről

Az Alstom csütörtöki közleménye szerint ők nem értesültek semmilyen, a cég tőkéjét érintő nyilvános vételi ajánlatról. A francia nagyvállalat azt is jelezte, hogy folyamatosan ellenőrzi az üzletágai előtt álló stratégiai lehetőségeket, s annak perspektíváiról az eredményeiről május 7-én esedékes jelentésében számol majd be.

Az Alstom nemrég egy vesztegetési ügybe is belekeveredett az Egyesült Államokban. Rekordmértékű, akár 800 millió dolláros nagyságrendű pénzbüntetést is kaphatnak. A cég ellen Nagy-Britanniában és Brazíliában is eljárás folyik. Részletek >>>

A GE nem kívánta kommentálni az értesülést.

Ha az ügylet megvalósul, az eddig vasúti mozdonyokat és repülőgépmotorokat gyártó amerikai holding a francia ipar egyik legjelentősebb nagyvállalatát is megszerezheti, amely vasúti szerelvények mellett szuperexpresszeket (TGV) és hőerőműveket is gyárt. Az Alstom gyártotta a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeit is. 

A Bloomberg szerint a 13 milliárd dolláros ajánlat ráadásul megközelítőleg 25 százalékkal magasabb, mint a francia csoportnak a jelenlegi értéke a tőzsdén.

Nincsenek túl jó anyagi helyzetben

A hírügynökség úgy tudja, hogy a francia Bouygues, amely az Alstom legfőbb részvényese, amióta felvásárolta 2006-ban a 29 százalékos francia állami részesedést, támogatja az ügyletet. A cég ugyanakkor csütörtökön arra emlékeztetett, hogy jelentős tulajdonrésze ellenére nem ellenőrzi az Alstom működését.

A pénzügyi helyzetéről terjedő riasztó hírek miatt az Alstom részvényei a közelmúltban estek a tőzsdén, és ez 2013-ban a Bouygues részvényeit is magukkal rántotta. A cég 2012-2013-as forgalma 20,3 milliárd euró volt. A nagyvállalat - amely 93 ezer ember foglalkoztat világszerte - több mint 1300 munkahely megszüntetését jelentette be. A GE első negyedéves nyeresége viszont 3 milliárd dollár volt 2014-ben és 3,5 milliárd dollár 2013-ban. A bevétel 34,18 milliárd dollárra esett vissza 34,94 milliárd dollárról.

Minden idők

A Bloomberg szerint az Alstom felvásárlása minden idők legjelentősebb ügyelete lenne egy rivális amerikai csoport részéről, amely egyben elektrotechnikai és az energiaszektor számára infrastrukturális berendezéseket is gyárt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG