1p
KKV
Tavaly érezhetően több hazai vállalkozás fordította árbevételének több, mint 1 százalékát K+F tevékenységre. Ugyanakkor a következő két-három évben a cégek többsége a K+F ráfordítások csökkentését tervezi. A kutatás-fejlesztési tevékenységet befolyásoló tényezők közül a szabályozói környezet kiszámíthatóságát, valamint a támogatások mértékét tartják a legfontosabbnak a cégek.

A Deloitte felmérése szerint a ráfordítások mértéke lényegesen eltér az egy évvel korábbi eredményektől. Míg 2010-ben a vállalatok többsége (62%) árbevétele 1 százaléknál kisebb szeletét költötte K+F-re, 2011-ben érezhetően megnőtt azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek 1 százalékot meghaladó mértékű K+F ráfordításról számoltak be. Ez az érték a növekedés ellenére valamivel elmarad a cseh és a szlovák eredményektől, ahol a válaszadók 65 illetve 78 százaléka költ az árbevétele 1 százalékánál többet kutatás-fejlesztésre.

A cégek többsége a ráfordítások csökkenésével számol

A jövőbeli tervekre vonatkozóan a válaszadók óvatosabbnak bizonyultak: az elkövetkezendő két-három évben a hazai cégek nagyobb része tervezi a K+F ráfordításai csökkentését 2011-hez képest, mint ahányan a ráfordítások növelésével számolnak. Hasonló tendenciák olvashatók ki a szlovák vállalkozások válaszaiból is.

Dr. Márkus Csaba az adatokkal kapcsolatban elmondta: miközben a K+F tevékenységek folytatását befolyásoló külső tényezők a vizsgált államokban jobbára megegyeznek, azok szerepét az egyes országok válaszadói másként súlyozzák. Magyarországon a tavalyi eredményekhez hasonlóan a cégek idén is a szabályozói környezet kiszámíthatóságát tartották a legfontosabb tényezőnek, amit a támogatások mértéke, valamint a tapasztalt és képzett K+F szakemberek rendelkezésre állása követ.

A felmérésben a Deloitte azt is vizsgálta, hogy a cégek több kutatásfejlesztési tevékenységet folytatnának-e Magyarországon a jövőben, ha az itt végzett K+F aktivitásuk több támogatásban és/vagy adókedvezményben részesülne. A tavalyi eredményekhez hasonlóan a magyar válaszadók 63 százaléka igennel válaszolt.

Kedvezően fogadták az Új Széchenyi Tervet

Az Európai Unió társfinanszírozásával kiírt K+F pályázati támogatások (Új Széchenyi Terv) az elmúlt időszakban igen nagy publicitást kaptak, és ennek hatása a felmérésben is egyértelműen visszatükröződik. Azon felül, hogy a támogatások ismertsége dokumentálhatóan nőtt, az igénybevevők száma is jelentősen növekedett, ami jól mutatja, hogy a vállalkozások többsége kedvezőnek ítélte a rendelkezésre álló lehetőségeket.

A felmérés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kifejezetten élénk érdeklődés mutatkozott az új kiírások iránt. Ha ezek az új kiírások és támogatási lehetőségek a jövőben is megjelennek és hasonlóképpen ismétlődnek, az akár a szabályozási rendszer stabilitásának növekedését is eredményezheti, hiszen mindez arra utalna, hogy az ösztönző rendszer meglévő elemei várhatóan a jövőben is elérhetőek lesznek.

A pályázati elbírálással vannak még gondok

Dr. Márkus Csaba kiemelte: a tavalyihoz képest jelentősen csökkent azoknak a válaszadóknak a száma, akik azért tartanák kockázatosnak a K+F adókedvezmények igénybevételét, mert nem igazán ismerik az adóhatóság álláspontját. Ebben a pozitív irányú változásban nyilvánvalóan a 2012. február 1-jével hatályba lépett új K+F minősítési rendszer bevezetése is nagy szerepet játszott. Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalkozások komoly elvárásokkal tekintenek ugyan erre az új rendszerre, de emellett egyfajta előzetes bizalom is megfigyelhető részükről a minősítési rendszert illetően.

A szakértő szerint negatívumként kell megemlíteni azonban, hogy az egy évvel korábbi eredményekhez képest jóval nagyobb volt azoknak a cégeknek az aránya, akik úgy gondolják, hogy a K+F projektek pályázati elbírálása nem minden esetben megfelelő. Sokan érzik például nehezen tervezhetőnek azt, hogy előre nem látható változások miatt hogyan kell majd pályázati K+F projektjük tartalmát átalakítani, képesek lesznek-e ezek után is megfelelni a kiírási feltételeknek, illetve hogyan lesz képes mindezt a pályázati rendszer kezelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG