Februárban összesen 13 javítást ad ki termékeihez a Microsoft. Javítják többek között a Windowsok 17 éves sérülékenységét is - olvasható a PCWorld.hu portálon
A Microsoft előzetesen kiadott biztonsági közleménye alapján februári patch-keddjén összesen 13 javítást ad ki termékeihez a redmondi szoftvercég. Ez a januári egyetlen, és a decemberi hat javítás mellett mindenképpen sűrű hónapot jelent, amelyre legutóbb októberben volt példa, amikor a 13 biztonsági frissítés rekordot jelentő 34 sérülékenységet orvosolt.
Minden Windows érintett
A közleményük alapján a biztonsági foltozások közül 11 a Windows operációs rendszerek, míg 2 az Office irodai programcsomag hibáját igyekszik orvosolni. 5 kritikus, 7 fontos és egy mérsékelt besorolású rést javítva. Az érintett sérülékenységek többsége távoli kódfuttatásra (Remote Code Execution) alkalmas, amely kihasználásával a támadók átvehetik a felhasználó gépe felett az uralmat, annak tudta és beleegyezése nélkül. Míg 2-2 rés szolgáltatás megtagadás (Denial of Service), illetve jogosultság kezelés (Elevation of Privilege) alapú támadások kivitelezésére ad lehetőséget.
Ha részletesebben végigolvassuk az előzetes biztonsági jelentést, akkor láthatjuk, hogy a Windowsok közül szinte mindegyik érintett, így a Windows 2000, az XP, a Windows Server 2003 és 2008, a Vista és még a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 is megkapja a maga foltját. A Microsoft iroda programcsomagja esetén pedig csak a korosabb Office XP, Office 2003 és az Office 2004 for Mac szoftverekhez érkeznek majd javítások hazai idő szerint körülbelül kedd este, szerda reggel.
Nyitva maradnak
Habár a Microsoft nem szokta előzetesen nagydobra verni, hogy pontosan milyen sérülékenységet javít, a biztonsági közleményük alapján több szakértő szerint igen valószínű, hogy a frissítőcsomag tartalmazni fogja a Windows január elején nyilvánosságra került 17 éves résének a javítását. Az érintett hiba 1993 óta folyamatosan jelen van az operációs rendszerben, s segítségével a támadók kijátszhatják a Windows XP, a Server 2003, a Vista, a Server 2008 és a Windows 7 biztonsági mechanizmusát és adminisztrátor jogokat szerezhetnek a korlátozott felhasználói fiók esetén is, s így teljes mértékben átvehetik az irányítást a rendszer felett.
A biztonsági közlemény alapján ellenben továbbra is védtelen marad a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 három hónappal ezelőtt napvilágot látott SMB (Server Message Block) sérülékenysége, amely kihasználásával a támadók megbéníthatják az érintett Windowsokat, szolgáltatás megtagadás (Denial of Service) alapú támadást indítva ellenük. Igaz a redmondi szoftvercég már az első közleményében figyelmeztetett arra, hogy a rés nem alkalmas arra, hogy a hackerek átvegyék az uralmat a felhasználó gépe felett, és ennek megfelelően kártékony programokat sem tudnak telepíteni a lyukacsos rendszerekre.
Sőt habár a Microsoft kénytelen volt egy rendkívüli hibajavítást kiadni az Internet Explorer böngészőjéhez még januárban, a szoftver továbbra sem nevezhető biztonságosnak, hiszen nem érkezik javítás a múlt héten elismert sérülékenységére sem, amely segítségével a nem védett módban futtatott IE böngészők kihasználásával a támadók hozzáférhetnek a felhasználó gépén tárolt állományokhoz, amennyiben tudják azok nevét és útvonalát - olvasható a PCWorld.hu összeállításában.
Vigyázzon, még mindig "lyukas" az Explorer
Windows 7: kémprogram okozza a fekete halált
A Microsoft nem válogatós: maradnak Kínában
Címlapon
A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
A világ 10 legjobb luxusszállója között európai dominancia figyelhető meg, a legjobb 10 közé az utazók ajánlása alapján még egy 4 csillagos hotel is bekerült, ami nincs olyan messze Budapesttől. Luxusfürdők, konditermek, éttermek és egyedi kialakítású szobák New Yorktól Bécsig.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Legfrissebb híreink
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Segítség a Malévnak dolgozó vállalkozásoknak
- Kevesen tudták: vállalati óvoda is épülhet a Széchenyi Tervből
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Jelentősen emelheti a gázolaj árát jövő héten a Mol
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Oda a tekintélyes kártyagyár, több száz milliós a veszteség
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- GERMAN SPEAKING PROCURE TO PAY SUPPLY CHAIN ANALYST - Randstad Hungary Kft.
- Interim Senior Chief Financial Officer - Randstad Hungary Kft.
- Junior sales-marketing kontroller - Randstad Hungary Kft.
- Könyvelő azonnali kezdéssel, féléves időtartamra - Randstad Hungary Kft.
- Senior controller - Randstad Hungary Kft.





