Hirdetés

Turizmus: hiába a félelem, nincs akkora baj?

2009. november 17., 11:24

A turizmusban mért visszaesés valamivel kisebb lett, mint amit korábban vártak - mondta a szakállamtitkár, a Fidesz szerint nem foglalkoztak az ágazattal

Hirdetés
A turizmusban mért visszaesés valamivel kisebb lett, mint amit korábban vártak, Magyarország a teljesítménye alapján a középmezőnyben helyezkedik el - mondta Kovács Miklós turizmusért felelős szakállamtitkár az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága keddi ülésén Budapesten.

Kovács Miklós szerint Magyarország megfelelően tudott reagálni a válság kihívásaira. A szakállamtitkár előterjesztése szerint Magyarországon a világ átlaghoz hasonlóan alakul a külföldi turisták havi visszaesésének üteme, ugyanakkor Európával, valamint Közép- és Kelet-Európával szemben folyamatos javul az ország pozíciója.   

Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke ezzel szemben azt mondta: nem igazán látható a turizmust érintő válságkezelés. Szerinte Magyarország inkább a sereghajtók között szerepel a versenytársakkal összehasonlítva.

Véleménye szerint a turizmus nagy bajban van, a jövő évi költségvetés elfogadásával kilátástalan helyzetbe kerülhet az ágazgat. Később jóval többe fog kerülni az ágazat rendbe hozása, mintha már most el kezdenék kezelni.

A Magyar Turizmus Zrt. által az MTI-hez eljuttatott WTO-közlemény szerint a nemzetközi turizmusból származó bevételek 2009 első félévében 9 százalékkal estek vissza, de volt a világon kilenc célország, ahol sikerült növelni az idegenforgalomból származó bevételeket: ezek között van Magyarország is, illetve mások mellett Ausztrália, Svédország, Kína, és a Koreai Köztársaság. Részletek >>>
Ellenzéki felvetésekre Kovács Miklós elmondta, hogy számtalan tényező, így például a német turisták csökkenése, vagy az átlagos tartózkodási idő mérséklődése már a válság előtt megjelent, ezeket csak felerősítette a gazdasági krízis.

A szakállamtitkár megjegyezte, hogy a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketing stratégiájában szerepel, hogy a tengerentúli piacok szinten tartásával forrásokat csoportosítanak át a környező hagyományos küldőpiacokra.

Arra a fideszes kérdésre, hogy a szállodafejlesztéseknél jelentkezett-e rendkívüli feszültség. Kovács Miklós azt mondta, nem tudnak olyan helyzetről, ahol az üzemeltetést vagy a fejlesztést a devizahitelek törlesztése ellehetetlenített volna.

Fly Balaton: egekben a tartozás 
Kivételes helyzetben van az idegenforgalmunk
Fogyóeszközzé váltak a külföldi vendégek
A válság ellenére jó volt a szezon a Balatonnál
A turizmust csak részben érintette a válság

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook