3p
Az Uber teljesen letarolta a brit piacot, senki nem akar versenybe szállni velük - nem csoda, ha a hagyományos taxik sofőrjeit 4 éves tanfolyammal vegzálják és bebifláztatják velük az egész London-útikönyvet.

A kutya sem akar taxiscéget indítani

Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac a mobilalkalmazásra épülő Uber térhódítása miatt - írta keddi riportjában a Financial Times. Az első négy hónapban 97 százalékkal kevesebb új taxisvállalkozás indult Nagy-Britanniában, mint egy évvel korábban. A brit cégbíróság a tavalyi első négy hónapban 290, 2014 azonos időszakában 300, idén január-áprilisban azonban mindössze nyolc új hagyományos taxivállalatot jegyzett be.

A Financial Times beszámolója szerint már tavalyi is meredeken, 65 százalékkal csökkent az újonnan induló brit taxivállalatok száma 2014-hez képes. Ez volt az első éves összevetésű csökkenés 2008 óta.

Sorra adják fel a meglévő cégek is

A hivatásos sofőröket is képviselő GMB szakszervezet szerint havonta legalább tíz hagyományos taxivállalkozás szünteti be tevékenységét, és Londonban 11 százalékkal csökkent a bejegyzett taxistársaságok száma azóta, hogy 2012-ben azt Uber megjelent a piacon.

Az Uber mindeközben megállíthatatlanul terjeszkedik: 2014-ben négy, tavaly már 18 brit nagyvárosban volt elérhető a cég szolgáltatása, sofőrjeinek száma pedig meghaladja a 30 ezret.

Minden ötödik sofőr az Ubernek dolgozik - még ingyen fuvart is ígértek

A londoni személyszállítási piacon tevékenykedő sofőrök 20 százaléka már az Ubernek dolgozik - áll a Financial Times keddi írásában.

Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezeteket nem békítette meg az Uber angliai részlegének ajánlata sem, amelynek alapján a taxisok egy évig ingyen használhatták volna az Uber okostelefonos kocsirendelési alkalmazását.

Nem az Uberrel van baj, hanem a begyepesedett szokásokkal?

A világhírű hagyományos londoni taxi, a black cab üzemeltetési jogához négyévi tanfolyam szükséges, amely alatt - a vizsgaelőírásoknak megfelelően - legalább 20 ezer londoni utca és több ezer turistalátványosság nevét és helyét kell memorizálni. Ez a vizsgaanyag a szintén világhírű "The Knowledge", vagyis a "tudás", amelyet rendszeresen frissíteni is kell, és időközönként újból vizsgázni kell belőle.

Ez nagyon szép, hagyományos dolog - viszont meglehetősen fölöslegesnek és eltúlzottnak tűnik. Az Uber is azzal érvel:  modern műholdas navigáció korában ilyen szintű tudásra egyáltalán nincs szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG