Ötször annyival nőtt a diploma nélküli magyarok munkanélküliségi rátája a gazdasági válság alatt, mint a diplomásoké
A magyar állam kevesebbet költ oktatásra, mint az OECD és az EU legtöbb tagállama, a tanulók számát tekintve viszont jó a helyzet: a húsz év alatti népesség nagyobb hányada jár iskolába Magyarországon, mint amennyi az OECD-átlag, és az idősebbek közt sem nagy az elmaradás - írja a lap.
Az elemzés legfőbb központi megállapítása: a képzettebbeket kevésbé érintette rosszul a gazdasági válság. A munkanélküliség növekedését így sem sikerült elkerülni, de a különbségek a végzettségi szintek adatai közt nagyok, Magyarország pedig azon államok egyike, ahol kiugró a differencia. A cikk szerint amíg a diplomások munkanélküliségi mutatója alig több mint két százalékkal emelkedett 2008–2009-ben, addig az alacsonyabb végzettségűeké közelítette a 11 százalékos növekedést.
A jelentés szerint nem áll jól Magyarország ugyanakkor a felsőoktatás hallgatóinak mobilitását tekintve. A magyarországi egyetemisták és főiskolások 3,3 százaléka külföldi, ez a szám kevesebb, mint az OECD-átlag fele. A legtöbben északi szomszédunktól érkeznek, a külföldi hallgatók nyolc százaléka szlovák állampolgár. A magyarok legkedveltebb továbbtanulási helye Németország, a külföldön tanuló magyarok 27,3 százaléka jár ott egyetemre vagy főiskolára, de népszerű Ausztria és Nagy-Britannia is - olvasható az újság mai számában.
MTI, Világgazdaság
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására





