4p
KKV
Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásában készített KKV Konjunktúra Index értéke váratlanul jelentős mértékben csökkent. Az előző negyedéves 49,3 pontról 45,4 pontra mérséklődött, ami a 2013. III. negyedévi hangulatnak felel meg. Az adatok továbbra is azt mutatják, hogy hiába van gazdasági növekedés, ez az érzet nem általános a kis- és középvállalkozások vezetőinek körében.

A saját vállalkozásukat féltik a cégvezetők

Erőteljes hullámzás jellemzi a kkv-szektor vezetőinek várakozását, hangulatát. 2014 közepétől kezdve szinte negyedévente változik, hogy merre mozdul az index.

IBS-Policy Agenda kkv-index

Miközben a decemberi adatok a szeptemberi méréshez viszonyítva 2,3 pontos javulást mutattak, a márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést eredményeztek.

Nem számítanak sok jóra

Az előző negyedévi 40 százalékhoz képest most a cégvezetők 27 százaléka gondolja, hogy javulni fog a magyar gazdaság teljesítménye az elkövetkező félévben, és 35 százalékuk szerint romlik majd a helyzet (38 százalék a változatlanságot feltételezi). Összességében tehát nem kedvező a gazdaság várható helyzetének megítélése.

A saját vállalkozásuk lehetőségeit tekintve érdekes módon pozitív irányba változott a hangulat. Az előző negyedévben a vállalkozások vezetőinek 26 százalék várt javulást, ez az adat most 39 százalékra nőtt. Ugyanakkor a cégek 31 százaléka arra számít, hogy nehézségeik lesznek a következő félévben. A válaszadók 11 százaléka kifejezetten jelentős romlásra számít.

Ez utóbbi magas értéknek számít, és egyúttal azt is mutatja, hogy egyre inkább szétszakad a kkv szektor. Sokan vannak, akik nagyon pesszimistán látják a vállalkozásuk jövőjét.

Likviditás, és növekedés

A kkv index fenti két területe mellett vizsgálják a cégek beruházási kedvét, versenytársakkal kapcsolatos várakozásait, várható likviditási helyzetét, beszállítói tevékenységét, készletállományának és értékesítési helyzetének változását is.

Ezek közül kifejezetten romlott a likviditási helyzet megítélése az előző negyedéves adatfelvételhez képest. Decemberben még a cégvezetők 23 százaléka számított arra, hogy javul az elkövetkező hat hónapban cégének likviditási helyzete; további 68 százalékuk ebben a tekintetben nem várt változást; és csupán 9 százalékuk várt romló helyzetet. Ezzel szemben most a vállalkozások 18 százaléka számít ezen a téren nehézségekre, 57 százaléka stagnálásra, míg 25 százaléka javulásra.

Az általános gazdasági növekedésben láthatóan nem hisznek a cégvezetők. Ezért is válaszolja 84 százalékuk, hogy nem tervez fejlesztést az elkövetkező félévben. Ez az adat nagyobb, mint az egy negyedévvel korábban mért 73 százalékos érték, azaz ebben a tekintetben is pesszimistábbak lettek a cégvezetők.

Új munkahelyek, közmunka

A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben a versenyszférában is nőtt a foglalkoztatottak száma. Ennek kapcsán számoltak be a cégvezetők arról, hogyan is érzékelik ezt a folyamatot.

A válaszadók 25 százaléka szerint inkább csökkent a foglalkoztatottak létszáma abban az ágazatban, ahol a cége tevékenykedik. Egy évvel korábban is feltették ezt a kérdést, és akkor 34 százalék-os értéket kaptak. Ebben a tekintetben javulás érzékelhető ugyan, de a relatív többség (50 százalék) szerint nem volt változás a munkahelyek számában.

A munkaerő-helyzet javulásával kapcsolatban a KKV cégvezetők várakozásai sem erősek. Félévre előretekintve a cégvezetők 17 százaléka inkább arra számít, hogy csökkeni fog a foglalkoztatottak létszáma saját ágazatában, míg növekedést 33 százalékuk vár. A KKV-k fele stagnálásra számít. A foglalkoztatotti létszám növekedésébe vetett kedvezőbb, mint korábban volt, amikor csupán 20 százalékuk bízott a növekedésben.

Gondot okoz a közmunka

Megkérdezték a cégvezetők véleményét arról is, hogy a közmunkarendszer van-e hatással a saját ágazatuk működésére. Most 20 százalékuk jelzi azt, hogy nehezebben találnak emiatt munkaerőt, míg 4 százalékuk szerint az olcsóbb közmunkabérek miatt piacot veszítenek a cégek.

A cégvezetők 76 százaléka nem tapasztalt problémát ennek kapcsán, de van két ágazat (építőipar, valamint a szállítás, raktározás), ahol a cégvezetők 40 százaléka mondta azt, hogy nekik problémát jelent a jelenlegi közmunkarendszer.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG