2p
Kiosztották a Kék Hullám Zászlókat.

A balatoni strandok jók, évről évre fejlődnek, összességében elmondható, hogy európai viszonylatban is megállják a helyüket - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-nek, miután Alsóörsön átadták a szolgáltatás színvonalát jelző Kék Hullám Zászlókat.

Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el.

Zászló mellé csillag is jár

A tó körüli önkormányzatokat tömörítő BSZ 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyre a korábbi éveknél többen, csaknem negyvenen neveztek. Tavaly óta rangsorolják csillagokkal is a zászlót elnyerő fürdőzőhelyeket. Akkor 27 strand érdemelte ki a zászlót, közülük 8 a legjobbaknak járó háromcsillagosat.

Az idén már 36 fürdőhely tűzheti ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat.

Balassa Balázs elmondta, a strandok jelentős része az elmúlt évhez képest is fejlődött, és szinte valamennyiről elmondható, hogy törekedett a korábbi minősítés során jelzett hiányosságok orvoslására.

A legjobb strandok

A legtöbb pontot szerző fürdőhelynek járó különdíjat Vonyarcvashegy Lido strandja kapta. Elnyerte még a háromcsillagos zászlót Balatonboglár Platán strandja, Balatonfüred Esterházy és Kisfaludy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Gyenesdiás Diási játékstrandja, Keszthely városi strandja, valamint Balatonakali, Balatonberény, Balatongyörök, Csopak, Szigliget és Zánka községi strandja.

A legjobb szabadstrandnak járó különdíjat Balatonboglár Platán strandja érdemelte ki, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park "legzöldebb" strandnak járó különdíja pedig Gyenesdiás Diási játékstrandjáé lett.

Vennél egy nyaralót a Balatonnál? Jól ki kell nyitnod a pénztárcádat!

Az Otthontérkép adatai szerint a legtöbb nyaralóként regisztrált ingatlant Budapest környékén, Pest megyében és a Balatonon kínálják eladásra. Az ár tekintetében nagy a szórás, a rangsor Balatonfüred és Siófok vezeti, bár rossz hír, hogy itt 30 millió alatt nehezen találni eladó hétvégi házat. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG