5p
Évek óta kúsznak be az életünkbe a közösségi gazdaság formái, de hogyan viszonyulnak ehhez a magyarok?

Az eNET két évvel ezelőtti, első sharing economy kutatása még a közösségi gazdaság korai szakaszát detektálta. Az elmúlt két évben a közösségi gazdaság legnagyobb szereplői megerősödtek, a piaci jelenlétük által felvetett kérdéseket a hagyományos konkurensek és az állami szabályozás sem tudja megkerülni.

Nyáron, kétéves működés után kivonult Magyarországról az Uber, ugyanakkor az általa hagyott piaci résbe azonnal benyomultak az új szolgáltatók, szolgáltatások. A másik nagy sharing economy szereplő, az Airbnb 2015-ben, a vendégéjszakák számát tekintve itthon megszerezte a szálláspiac ötödét - a BDO adatai szerint.

Megosztó vélemények

A hazai felnőtt netezők egyharmada hallott már a közösségi a megosztáson alapuló gazdaság/sharing economy fogalmáról, amelyet elsősorban a közös tulajdonláshoz, használathoz kötnek, de markánsan megjelenik a rendszer kölcsönösségen alapuló jellege, a megosztás, a bérlés-csere, illetve a költséghatékonyság dimenziója is.

A sharing economyt pillanatnyilag visszafogott lelkesedés övezi az internetezők világában. Bár izgalmas, új lehetőségnek tartják, valamint olyasminek, ami jó mód környezetünk védelmére (46 százalék ért ezen állításokkal egyet), mégis nagy visszatartó erő a használatban a bizalom megléte vagy hiánya: közel hattized úgy nyilatkozott, hogy nem bízik meg annyira idegen emberekben, hogy a tulajdonát kölcsönadja. Csak a netezők harmada véli úgy, hogy nagyobb értékű, vagy kihasználatlan tulajdonainkat jó ötlet kölcsönadni, bérbeadni.

Hazai sikertörténetek: Oszkár, Rukkola, Miutcánk

Hogyha sharing economy, akkor elsősorban autó- és szállásmegosztás. Mindkét terület folyamatosan és markánsan tematizálja a közvéleményt, elsősorban a két nagy szereplő, az Uber és az Airbnb térnyerése kapcsán. Nem csoda, hogy mind ismertségben, mind részvételben az autó- és szállásmegosztás tekinthető a közösségi gazdaság húzóágazatainak. Az internetezők, spontán módon, saját maguktól elsősorban az Ubert, Airbnb-t, Facebook-ot és az Oszkár telekocsit nevezték meg, mint olyan weboldalt vagy mobilapplikációt, ami a közösségi/megosztáson alapuló gazdasághoz társítható.

A közösségi autóhasználat az egyik legismertebb sharing economy forma: az internetes oldalon vagy applikáción keresztül szerveződő telekocsi lehetőségről tízből 9, a közösségi taxiról tízből nyolc internetező hallott már. A közösségi autóhasználat mellett a szállásmegosztás szolgáltatás mutat magas ismertséget, amennyiben tízből hat internetező tud ilyen lehetőségről. Közösségi finanszírozásról saját bevallása szerint minden ötödik, a közösségi irodákról kicsit több, mint minden tizedik internetező hallott már. Az egyes részterületek ismertsége tehát magas, ugyanakkor ezt az ismertséget pillanatnyilag még Magyarországon csak korlátozottan sikerült használatra váltani a területen működő cégeknek.

Jó példa erre az Uber, ami kétéves hazai működése alatt megtízszerezte az ismertségét (79  százalékra), viszont a használóinak aránya egy számjegyű maradt (7 százalék) – való igaz, hogy meglehetősen korlátozott ideje volt arra, hogy résztvevőket verbuváljon magának, miközben mindössze a fővárosban volt elérhető. És, míg a hazai szálláspiacnak vendégéjszakák számát és forgalmat tekintve egyaránt markáns szereplője az Airbnb, addig egyelőre a hazai internetezők ritkán foglalnak szállást közösségi szállásmegosztó oldalakon keresztül: az Airbnb-t 4 százalék, riválisát, a Couchsurfing-et 1 százalék használta már.

Amíg a nemzetközi piac nagy szereplőit sokan ismerik, de viszonylag kevesen használják, addig a magyar piacnak van egy lassan, de folyamatosan építkező szereplője, ez pedig az Oszkár Telekocsi: a szolgáltatás ismertsége 2014-hez képest megduplázódott, a használók aránya pedig (az internethasználók körében) 5 százalékról 8 százalékra emelkedett.

Ismertség és használat. Forrás: eNET

A hazai sikertörténetek közé tartozik még a rukkola.hu és a miutcank.hu – ezeket az oldalakat az internetezők valamivel több, mint tizede ismeri, és 2-2 százalék használja – az internetes cikkekben, bejegyzésekben vizsgálódva a Rukkola a negyedik leggyakrabban emlegetett szereplője nálunk a megosztott gazdaságnak.

Növekvő részvétel

A hazai internetezők 22 százaléka vesz részt a sharing economy különböző formáiban, elsősorban a közösségi autóhasználatban - de meg kell itt említenünk a BUBI-t is, amelyet a hazai internetezők 2 százaléka használt már, és további 14 százalék lehetségesnek tartja, hogy használni fogja. A tipikus sharing economy használó fiatal, fővárosi, magasan képzett, vagy még diák. Azzal együtt, hogy főként a fiatalok élnek ezekkel a lehetőségekkel, a szinglik, vagy partnerükkel együtt élők terepe. A résztvevők motivációiban elsősorban a jövedelem kiegészítés, a környezet megóvása és a másoknak nyújtott segítség dominálnak.

A sharing economy az általa felvetett szabályozási kérdések és hagyományos gazdasági versenytársak akár gépromboló megmozdulásai ellenére is folyamatosan terjeszkedik, és széles bázisra számíthat: az internetezők több, mint felehajlik arra, hogy használjon egy közösségi taxi szolgáltatást, és ennél is nagyobb az érdeklődés a telekocsi-lehetőség iránt, amit autósként minden második, utasként pedig háromból két internetező elképzelhetőnek tartana a maga számára.

A szállásmegosztásban is szívesen részt vennének: tízből négy netező fogadna vendéget, adná kölcsön a lakását, házát internetes oldalon keresztül kölcsönösségi alapon vagy fizetség ellenében.Amikor pedig mi magunk keresünk szállást, realisták vagyunk: inkább olyan szállást választanánk, ahol nem él ott a tulajdonos, kiadó is, illetve inkább fizetnénk érte, mintsem, hogy ingyen, szívességi alapon vegyük igénybe a lehetőséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG