2p
Az eddigieknél gyorsabb és erősebb wifi modemet kaphatnak a UPC előfizetői.

Saját fejlesztés

Az új készülék, amely a UPC anyavállalata, a Liberty Global saját fejlesztése, a 2,4 és az 5 GHz-es tartományban is működik, a legmodernebb AC-s wifi szabvány szerint, és az eddigi routerekhez képest sokkal nagyobb távolságra tudja továbbítani a jelet - közölte a társaság a Privátbankár.hu-val.

A cég már több országban is bevezette a készüléket, a visszajelzések pedig egyértelműen pozitívak voltak.

Hova tegyük, hogy tényleg gyors legyen?

A szolgáltató tapasztalatai szerint a felhasználók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy az otthoni és irodai internetkapcsolat minőségét nem csak az előfizetésben foglalt tényleges sávszélesség, hanem a wifi modem adottságai, illetve működési környezete is jelentősen befolyásolják. Számít, hogy a készüléket a lakás vagy iroda mely pontján, milyen egyéb, a rádiójeleket esetlegesen gyengítő eszköz (pl. háztartási gépek vagy elektronikai berendezések) közelében helyezik el, de sokat nyomhat a latban az épület falainak anyaga és vastagsága, vagy a szomszédban működő wifi eszközök mennyisége is.

A UPC szakemberei azt ajánlják, hogy ezt vegyék figyelembe a modem elhelyezésekor, valamint arra is kérik az ügyfeleket, hogy adataik biztonsága érdekében mind az új, mind a már meglévő wifi modemek gyári jelszavát változtassák meg. Ehhez a cég honlapján vagy a 1221-es ügyfélszolgálati számon kaphatnak segítséget.

Mennyibe kerül?

A UPC most a Fiber Power 120 és annál magasabb új internet-előfizetésekhez díjmentesen kínálja a Connect Box wifi modemet. A meglévő ügyfelek közül azok kaphatják meg díjmentesen és automatikusan az új modemet, akik Fiber Power 500-as csomagra váltanak.

Amennyiben a UPC meglévő ügyfelei nem a Fiber Power 500-as csomagra váltással szeretnének hozzájutni az eszközhöz, egyszeri díjért cserébe tudják megvásárolni a Connect Boxot. Az egyszeri díj Fiber Power 30 vagy Fiber Power 50-es internet csomag esetén bruttó 8000 Ft, Fiber Power 120 vagy Fiber Power 240 csomag esetén pedig bruttó 5000 Ft.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG