2p
A 3 és 10 éves kötvényből a meghirdetettnél nagyobb, az 5 éves papírokból a meghirdetettnél kisebb összegben értékesített az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.

A 25 milliárd forint értékben meghirdetett 3 éves papírokból, kicsivel több mint kétszeres túljegyzés mellett, 30 milliárd forintért adtak el, 4,62 százalékos átlaghozamon, két bázisponttal a másodpiacon kialakult hozam alatt. Idén eddig 4,05 és 5,06 százalék között alakult a hároméves kötvény átlaghozama.

Az ötéves kötvényből 20 milliárd forintnyit hirdettek meg, de a szerény, 22,1 milliárd forint összértékű ajánlatból végül 15 milliárd forint értékben fogadtak el. Az átlaghozam - amely idén eddig 4,48 és 5,34 százalék között alakult - most 4,92 százalék lett, egy bázisponttal a másodpiaci referenciahozam fölött.

Jóval nagyobb, csaknem háromszoros volt a 12 milliárd forint összértékben meghirdetett, 10 éves papírok túljegyzése. Az ÁKK az ajánlatokból 18 milliárd forintnyit fogadott el, 5,72 százalékos átlaghozamon. Ez 6 bázisponttal marad el a másodpiaci referenciahozamtól. Idén eddig 5,68 százalék volt a legalacsonyabb és 6,17 százalék a legmagasabb átlaghozam a tízéves kötvényeknél. Tavaly ilyenkor 6,44 százalékos átlaghozamon keltek el ugyanezek a papírok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17350 17350 17580 -1,98% 17350 17360 881 831 260 HUF 2024-04-16 09:41:46
MOL 3048 3038 3056 0,00% 3044 3048 60 244 150 HUF 2024-04-16 09:41:43
MTELEKOM 916 916 925 -0,43% 916 919 29 009 022 HUF 2024-04-16 09:41:43
RICHTER 9100 9085 9360 -2,52% 9105 9195 387 511 690 HUF 2024-04-16 09:41:40
OPUS 396 393 396 0,00% 396 397 214 101 HUF 2024-04-16 09:41:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mit tehet az, aki euróban akar takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2024. április 8. 05:42
Akár mert van eurónk, akár mert nincs, mindig érdemes lehet befektetéseink egy részét devizában tartani. De nem érdemes azt kamat nélkül hagyni, hiszen az eurónak is van inflációja. Az eurós magyar államkötvény nem valami jó, nincs például kamatprémiuma, de nincs nála jobb. Vagy maradjunk inkább a forintnál?
Állampapír / Kötvény Varga Mihály elárulta: megint pandakötvényt bocsát ki Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 09:09
A pontos időpont még nincs meg.
Állampapír / Kötvény Állampapírja van? Beleborzonghat ezekbe a változásokba
Privátbankár.hu | 2024. március 31. 11:06
Sok mindent kell a napokban észben tartania az állampapírban utazóknak.
Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG