6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az erősödő dollár, a süllyedő nyersanyagárak, a gyenge növekedés és az európai, japán jegybanki támogatás megakadályozza az érzékelhető kamatemelkedést. Az alacsony és a negatív kamatok pedig alapvetően változtatták meg a világot a fejlett világ befektetőinek számára és ez az igencsak bizarr környezet nem feltétlenül kedvezőtlen a részvényeknek – mondja Szabó László, a Platina Pí kezelője.

Az előző év 20 százalékos hozama után a 2014-es év nem csúcseredményekkel írta be magát a Platina Pí Alap életébe – írja kezelője, Szabó László, aki maga is sok pénzt tart az alapban, az Alapblogon. Az „A” sorozat 2,5 százalékos, a „B” sorozat 1,7 százalékos hozamot ért el tavaly. Ezzel ugyan 260-340 bázispontos pozitív reálhozamot biztosított, de fő célját, a rövid lejáratú állampapírok hozamának 500 bázispontos túlszárnyalását nem sikerült teljesítenie.

Furcsa irányba ment a kötvényhozam

Szabó a szokásosnál is nagyobb bizonytalansággal vágott neki a tavalyi esztendőnek, úgy látta, a piacok az átlagosnál jóval lazábban kötődnek a fundamentumokhoz, ugyanakkor szorosabban követik a világ nagy befolyású jegybankjainak döntéseit. Például Spanyolország hiába növelte GDP-arányos államadósságát a GDP 100 százaléka fölé 2015-re, az Európai Központi Bank lépéseinek köszönhetően tíz éves állampapírjainak hozama tavaly az éve eleji négy százalék feletti szintről 1,5 százalék alá esett.

Szabó számára nagyon meglepő dolgok történtek az elmúlt 12 hónap során. A kőolaj ára néhány hónap alatt megfeleződött, az eurózóna jegybanki betéti kamata negatív tartományban van, a német tíz éves kötvény hozama 0,5 százalék alatt, öt éves futamidőn belül pedig minden német állampapírral negatív hozammal kereskednek. A magyar rövid lejáratú államkötvények hozama az utolsó negyedévben már az 1,25-1,5 százalékos sávba süllyedt

A nullás kamat mindent felborít

Amikor pedig a kamat eltűnik, a nulla felé konvergál vagy negatívvá válik, az egyrészt őrült keresletet indukál minden iránt, ami várhatóan pozitív hozamot biztosít. Másrészt felborítja a megszokott tőkepiaci értékelési modelleket, hiszen ezekben a kockázatmentes kamatláb fontos szerepet kap.

Szabó az ingoványosnak tűnő területen tudatosan lecsökkentette a vállalt kockázat mértékét, így az alap napi ármozgásainak szórása az elmúlt öt év átlagához képest a harmadára esett vissza (1,6 százalékra), kötvényalapéra emlékeztet. Figyelembe véve a pozitív és negatív hozadékú döntések arányát, ez a lépés utólag jó döntésnek bizonyult – írja.

Élénkítésnek is felfogható az alacsony olajár

Ritkán történik meg, hogy a világ ilyen erőteljesen kettészakad. Az USA legfontosabb részvénypiaci indikátora, az S&P 500 index 12 százalékos hozamot produkált, míg az MSCI USA nélküli indexe hat százalékkal esett. Az amerikai gazdaság állapota folyamatosan javul. A tíz éves USA államkötvény 2014. év végi hozamára átlagosan 3,5 százalékot jósoltak, végül óriási meglepetést – és a shortra játszók tömegeinek még nagyobb árfolyamveszteséget – okozva 2,2 százalékos hozamszinten zárta az évet.

Az erős dollár és az összességében gyengülő globális növekedés lefelé irányuló hatást fejt ki az S&P 500 vállalatainak nyereségére, hiszen az összprofit közel 50 százaléka külföldön képződik – folytatja az alapkezelő. Ezzel szemben a határozatlan Európa stagnál, bár a periféria egyes országaiban elindult az alkalmazkodás. Az alacsony kamatszint Európában borítékolható, a nyersanyagimportőr régióban (ahová Magyarország is tartozik – a szerk.) az olajárak felezése pedig markáns fiskális élénkítésnek is felfogható.

Unortodox irányba megy az EKB

Az Európai Központi Banknak unortodox monetáris lazítást kell bevetnie a fenyegető defláció ellen. Meg is fogja tenni, így az európai vállalatok kilátásai a befejeződött költségvetési megszorítások, az éledező hitelezés, a gyenge euró és a monetáris lazítás által támogatva kedvezőbbek, mint amennyire a sajtóból ez érzékelhető.

Kína kétségbeesetten próbálja megakadályozni az erőteljes lassulást gazdaságában, ehhez azonban határozottan lazító gazdaságpolitikára lesz szükség. Nyilvánvalóan ebben bízva emelkedett dinamikusan rekordszintre a kínai tőzsde. A kínai gazdaság szárnyalásának leállása Szabó szerint elkerülhetetlen, bár az állam el tudja odázni egy darabig. Lehet találgatni, vajon 2015-ben megérkezik-e, ha igen, az is „k” – kínai, kolosszális – méretű lesz.

Aki játékpénzzel fizet, annak mindegy az ár

Japánnak nincs más választása, mint a pénznyomtatás folytatása, nem csoda, hogy az állami nyugdíjalap menekül a jeneszközöktől. Lényegében megduplázzák a határon túli eszközök arányát, miután rájöttek, hogy a nyomtatott pénzzel lehet fizetni a világ tőzsdéin. „Aki játékpénzzel fizet, annak másodlagos fontosságú, hogy a nyereség hányszorosát fizeti ki egy vállalat részvényeiért” – írja az alapkezelő.

A nyersanyagár- zuhanás miatt a nyersanyagexportőr fejlődő országok gyengék, különösen sérülékenyek azok, ahol mindez jelentős dollár-eladósodottsággal jár együtt. Az 50 dolláros hordónkénti árzuhanás éves szinten több mint 1500 milliárd dolláros jövedelem-átcsoportosítást jelent.

Felénk egész jó a helyzet

Közép-Európa helyzete pozitív, reálgazdasága sokkal jobban integrálódik az európai gazdaságba, mint ahogyan kapcsolódik a fejlődő világhoz. Ráadásul a hitelkiáramlás jóval mérsékeltebb volt, sőt például Magyarországon szinte egyedülálló módon deleveraging, azaz az adósságok leépülése valósult meg.

Ha marad az alacsony olajár, a fogyasztóknál maradó többlet nagy részét elköltik, ami az amerikai, európai és japán vállalatok nyereségét (EPS) összességében növeli. A nagy olajexportőrök olajalapjaiból kieső jövedelem pedig a tőkepiacokon elkölthető pénz csökkenése miatt ceteris paribus globális P/E hányados csökkentő tényező.

Bizarr módon kedveznek a részvényeknek

Az erősödő dollár, a süllyedő nyersanyagárak, a gyenge növekedés és a jegybanki támogatás (eurózóna, Japán) megakadályozza az érzékelhető kamatemelkedést. Az alacsony és a negatív kamatok pedig alapvetően változtatták meg a világot a fejlett világ befektetőinek számára és ez az igencsak bizarr környezet nem feltétlenül kedvezőtlen a részvények számára.

A „német kisbefektető dilemmája” Szabó László szerint az, hogy korábban a kötvénykamatokon biztosan keresett, a részvényeken sajnos csak talán. Ma, a negatív kamatok világában a kötvényeken biztosan veszít, részvényeken szerencsére csak talán.

(A teljes cikk itt olvasható.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG