9p
Egy átlagos kötvényalap tavaly csak 1,4 százalékos hozamot ért el, a 61 darab forintos sorozatból csak 25 teljesítette túl a lakossági egy éves állampapír hozamát. A külföldre merészkedő alapok között voltak nagyon sikeresek is és olyanok is, amelyek veszítettek a befektetéseiken. Nemcsak a részvénypiacokon volt nehéz tavaly az élet, a kötvényeken is nehéz volt hozamot elérni.

Nem volt olyan jó évük tavaly a kötvényalapoknak, mint a korábbi években, amikor még sokkal magasabb, ráadásul ütemesen csökkenő volt a magyar kötvények hozama. Tavaly a nálunk működő kötvényalapok átlagos teljesítménye 1,4 százalék volt csupán (súlyozatlanul), ami picit emaradt a rövid futamidejű állampapírok RMAX indexének hozamától (1,5 százalék).

A 61, forintban jegyzett befektetési jegyből csak 25 hozama haladta meg az egy éves Kamatozó Kincstárjegyek 2014 végi, 2,5 százalékos hozamát, ami kevesebb, mint a mezőny fele. A rövid kötvényalapoknál különösen rossz az arány, 23-ból csak 3 alapnak sikerült túlteljesítenie ezt a szintet. (Táblázat a végén.)

Óvatosak voltak a rövid alapok

Ezeknél egyébként a portfólióban lévő eszközök átlagos hátralévő futamideje 6 hónap és 3 év közötti lehet, míg a hosszú kötvényalapoknál az átlagos hátralévő futamidő meghaladja a 3 évet. A szabad futamidejű alapok pedig nem ragaszkodnak egy előre meghatározott limithez, ahogy a Bamosz definíciója írja.

A rövid futamidejű kötvényalapok vélhetően óvatosak voltak és nagyon is röviden tartották a futamidőt, nem merészkedtek a három éves határ közelébe, ami érhető, hiszen már 2015 előtt is sokat estek a kötvényhozamok. (A kötvényhozam esése árfolyamnyereséget okoz a meglevő kötvényeknél, a hozamemelkedés pedig árfolyamveszteséget.) A hosszú és a szabad futamidejű kötvényalapok sokkal nagyobb arányban teljesítették túl az említett egy éves lakossági kincstárjegyet, a legjobbak 3-5 százalékot hoztak.

Kész művészet itt teljesíteni

Az alapok nem vagy csak alig vehetnek lakossági állampapírt, rá vannak kényszerítve az alacsonyabb hozamot kínáló intézményi állampapírok vásárlására. Jelenleg például az egy éves diszkont kincstárjegy irányadó hozama 0,94 százalék, a 2018 júniusában lejáró 2018/C kötvényé is csak 1,76 százalék. Nem volt sokkal jobb a helyzet egy évvel ezelőtt sem. Az RMAX rövid futamidejű állampapír-index tavaly 1,5 százalékot hozott, a hosszú kötvények MAX indexe pedig 4,48 százalékot.

Ilyen körülmények között, főleg hogy az alapoknak költségeik is vannak, a lakossági állampapírok utolérése kész művészetnek tűnik. (Jelenleg ráadásul a Kamatozó Kincstárjegy 2,75 százalékos éves kamatot fizet.) Nem csoda, hogy tavaly év közepe táján nagyon lelassult, időnként megállt az alapokba történő tőkeáramlás, az állampapírokba viszont dől a pénz.

A forint nem gyengült sokat

De a magyar kötvényeken túl is van élet, mégpedig elsősorban a szabad futamidejű kategóriában. Itt sok globális, vagy az egész kelet-közép-európai régióra koncentráló alap található, egy részük jó, 3-4 százalékos hozammal, más részük szerényebb vagy mínuszos teljesítménnyel.

A forint alig változott 2014 vége és 2015 vége között, forintgyengülésen csak keveset lehetett keresni. (Hacsak év közben nem lovagolta meg jól valaki a hullámokat.) A külföldi kötvénypiacoknak sem volt túl jó éve. A fejlett országok állampapírjainak hozama rendkívül alacsony volt, sok nyugat-európai papíré egyenesen negatív.

Lehetett jó nagyot veszíteni is

Egyes feltörekvő országok kötvényeinek hozama magas, de devizájuk rendszerint nagyon ingatag, így török, orosz vagy brazil kötvényeken akár méreteset lehetett veszíteni is. A vállalati kötvények közül a jó minőségű papírok, szilárd multinacionális cégek által kibocsátott befektetések szintén alig hoztak valamit.

A kockázatosabb vállalatok kötvényeinek hozama magasabb ugyan, de érzékenyek a vállalat eredményeire, a konjunktúrára, az általános kamatvárakozásokra. Így az USA kamatemelése, illetve már annak az ígérete is komoly esést okozott a magas hozamú kötvények piacán. Szóval a külföldi kötvénypiacokon sem volt tavaly fenékig tejfel az élet.

Kötvényalapok hozama (2015. december 31.)
Alap neve Deviza- 1 éves 3 éves 5 éves Hozam Indulás Alapkezelő Földrajzi
nem hozam hozam hozam indulástól dátuma kitettség
Forintban jegyzett szabad futamidejű kötvényalapok
Diófa Optimus I Bef I HUF 4,4% 8,3% 8,9% 2012.06.21 Diófa Közép-K.-Eur.
Aegon Nemzetközi Kötv. HUF 3,7% 6,9% 7,2% 4,2% 1999.04.21 Aegon Globális
OTP EMEA HUF 3,6% 4,0% 9,0% 2011.12.15 OTP Globális
Aegon Közép-Európai Vállalati Kötv. I HUF 3,2% 5,9% 6,9% 2010.12.17 Aegon Közép-K.-Eur.
Aegon Közép-Európai Vállalati Kötv. R HUF 3,0% 5,1% 2013.07.16 Aegon Közép-K.-Eur.
Aegon Közép-Európai Vállalati Kötv. A HUF 2,8% 5,4% 6,6% 2010.12.17 Aegon Közép-K.-Eur.
Erste Abszolút Hozamú Kötv. HUF 2,6% 5,6% 8,7% 2011.09.22 Erste Hazai
Equilor Fregatt Kötv. HUF 1,8% 6,2% 6,1% 2012.12.04 Equilor Globális
Quaestor Borostyán HUF 1,6% 4,5% 4,7% 6,4% 1996.02.27 Quaestor Globális
Diófa Optimus II Bef I HUF 0,7% 2,5% 2014.08.11 Diófa Közép-K.-Eur.
Erste Bond Emerging Markets Corporate HUF Alapok Alapja HUF -0,7% 2,4% 2013.08.07 Erste Egyéb feltörekvő
Erste DPM Nemzetközi Kötv. Alapok Alapja HUF -0,9% 3,1% 3,5% 2012.10.26 Erste Globális
BF Money Feltörekvő Kötv. HUF -4,2% 2,2% 3,7% 3,4% 2010.04.28 Budapest Egyéb feltörekvő
Budapest Abszolút Kötv. Alapok Alapja HUF -6,8% -0,9% 2,9% 2011.09.28 Budapest Globális
Egyéb devizában jegyzett szabad futamidejű kötvényalapok
BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötv. CZK CZK -6,1% 1,9% 52,2% 2010.12.22 Budapest Egyéb feltörekvő
Aegon Közép-Európai Vállalati Kötv. P PLN 3,1% 4,8% 2013.08.12 Aegon Közép-K.-Eur.
BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötv. USD USD -13,7% -6,8% -3,4% 2012.05.11 Budapest Egyéb feltörekvő
Forintban jegyzett rövid kötvényalapok
K&H Aranykosár HUF 2,7% 4,3% 5,3% 8,1% 1996.10.01 K&H
Concorde Rövid Kötv. HUF 2,6% 5,5% 6,7% 8,4% 1998.05.11 Concorde Hazai
Takarék FHB Rövid Kötv. HUF 2,5% 3,9% 2013.09.18 Diófa Hazai
Erste Rövid Kötv. HUF 2,3% 5,7% 7,4% 6,9% 1998.10.30 Erste Hazai
Magyar Posta Rövid Kötv. HUF 2,2% 3,5% 2014.05.21 Allianz Hazai
Erste Tőkevédett Kamatoptimum HUF 2,2% 4,0% 5,7% 5,6% 2009.10.21 Erste Hazai
OTP Optima B HUF 2,2% 2,5% 2014.10.13 OTP Hazai
Budapest Állampapír A HUF 2,1% 4,3% 5,4% 9,2% 1996.02.02 Budapest Hazai
Raiffeisen 2016 Kötv. HUF 1,9% 6,1% 6,9% 2011.04.11 Raiffeisen Globális
Budapest Euró Rövid Kötv. HUF HUF 1,7% 5,5% 6,2% 3,7% 1998.06.03 Budapest Fejlett piaci/Eur.
K&H állampapír HUF 1,6% 2,5% 2013.09.26 K&H Hazai
Pioneer Rövid Kötv. H HUF 1,5% 3,2% 2013.11.04 Pioneer Hazai
Pioneer Rövid Kötv. A HUF 1,4% 3,1% 2013.11.04 Pioneer Hazai
Raiffeisen Kamat Prémium HUF 1,2% 2,8% 4,3% 7,8% 1998.04.21 Raiffeisen
K&H pénzpiaci plusz HUF 1,2% 1,6% 2014.06.17 K&H Hazai
OTP Optima A HUF 1,1% 3,6% 5,2% 9,7% 1996.04.16 OTP
Generáció Patikapénztár HUF 1,0% 2,7% 3,8% 3,9% 2009.11.24 Concorde Hazai
Futura Rövid Kötv. I HUF 0,8% 2,4% 3,9% 5,6% 2006.03.24 Aberdeen Hazai
Futura Rövid Kötv. B HUF 0,4% 2,0% 3,5% 5,8% 2003.09.23 Aberdeen Hazai
MKB Prémium Rövid Kötv. HUF 0,2% 1,9% 2,0% 6,9% 1992.11.30 MKB Hazai
OTP Trendvadász I. HUF 0,1% 2,7% 4,0% 2012.03.23 OTP Hazai
K&H hazai deviza Kötv. 2 forint HUF 0,1% 0,5% 2014.02.18 K&H Hazai
K&H hazai deviza Kötv. forint HUF -1,5% 0,6% 2013.07.23 K&H Hazai
Egyéb devizában jegyzett rövid kötvényalapok
GE Money Konzervativni CZK 1,1% 1,5% 2,1% 2,0% 2010.12.10 Budapest Közép-K.-Eur.
Budapest Euró Rövid Kötv. E EUR 2,1% 2,7% 3,5% 3,3% 2008.02.19 Budapest Fejlett piaci/Eur.
Aegon EuroExpress EUR 1,0% 0,8% 1,1% 0,0% 2009.11.10 Aegon Globális
Budapest Dollár Rövid Kötv. A USD 2,3% 3,1% 3,0% 2012.10.24 Budapest Fejlett piaci/Észak-Am.
Forintban jegyzett hosszú kötvényalapok
Concorde Kötv. HUF 4,8% 8,7% 10,1% 8,4% 2001.03.29 Concorde Hazai
Generali Hazai Kötv. B HUF 4,5% 8,4% 9,0% 8,0% 2001.06.08 Generali Hazai
Magyar Posta Takarék Hosszú Kötv. HUF 4,4% 7,7% 8,6% 7,7% 2007.02.11 Diófa Hazai
Generali Hazai Kötv. A HUF 4,0% 7,8% 8,6% 7,7% 2007.10.29 Generali Hazai
OTP Maxima B HUF 3,9% 4,0% 2014.12.19 OTP Hazai
Budapest Kötv. U HUF 3,8% 7,6% 2013.12.16 Budapest Hazai
Budapest Kötv. A HUF 3,8% 7,2% 7,7% 9,5% 1997.02.03 Budapest Hazai
K&H Kötv. HUF 3,7% 8,0% 8,7% 7,2% 2000.02.16 K&H
Raiffeisen Kötv. HUF 3,6% 7,9% 9,2% 8,2% 1997.09.25 Raiffeisen
Aegon Belföldi Kötv. HUF 3,5% 7,9% 9,3% 9,4% 1998.03.16 Aegon Hazai
MKB Állampapír HUF 3,5% 6,6% 7,1% 9,2% 1995.07.25 MKB Hazai
Erste XL Kötv. HUF 3,3% 9,4% 10,6% 11,9% 2009.03.13 Erste Hazai
Pioneer Magyar Kötv. I HUF 3,0% 8,0% 9,3% 8,5% 2009.11.25 Pioneer Hazai
OTP Maxima A HUF 2,9% 7,3% 9,0% 8,5% 2000.12.22 OTP
Allianz Kötv. HUF 2,9% 6,6% 7,4% 7,0% 2009.11.03 Allianz Hazai
CIB Kincsem HUF 2,4% 6,9% 8,2% 8,1% 1997.06.05 CIB Hazai
Pioneer Magyar Kötv. A HUF 2,4% 7,4% 8,7% 9,5% 1997.01.23 Pioneer Hazai
Futura Kötv. I HUF 2,4% 5,8% 7,7% 6,8% 2007.11.22 Aberdeen Hazai
Erste Korvett Kötv. Alapok Alapja HUF 2,1% 6,5% 8,0% 6,2% 2007.04.17 Erste Hazai
Futura Kötv. HUF 1,9% 5,3% 7,2% 6,2% 2002.12.11 Aberdeen Hazai
MKB PremSel 2. Nyilv. HUF 1,3% 2,0% 2013.08.08 MKB Globális
Aegon Lengyel Kötv. A HUF -0,4% 3,5% 6,3% 4,9% 2011.11.18 Aegon Közép-K.-Eur.
Aberdeen Euró Vállalati Kötv. HUF -1,0% 4,3% 6,6% 2011.12.22 Aberdeen Globális
Aberdeen Feltörekvő Kötv. HUF -4,2% -1,1% 3,7% 2011.12.22 Aberdeen Globális
Egyéb devizában jegyzett hosszú kötvényalapok
Aegon Lengyel Kötv. P PLN 0,2% 4,4% 2014.03.28 Aegon
Átlag 1,4% 4,8% 6,5% 6,3%
(Forrás: Bamosz.hu)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG