2p
Emelkedtek az euróövezeti kötvényhozamok szerdán, miután a befektetőket elbátortalanodtak.

Ez azoknak a felröppenő sajtóhíreknek köszönhető, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csökkentheti eszközvásárlásainak havi keretösszegét a mennyiségi enyhítési program lezárása előtt.

A Bloomberg hírügynökség szellőztette meg azt az értesülését, miszerint az euróövezeti jegybank fokozatosan és lassan, valószínűleg havi 10 milliárd euróval, csökkenti a jelenleg havi 80 milliárd eurós keretösszeget.

Az EKB egyik sajtósa azonban később a Twitteren azt írta, hogy nem tárgyaltak az eszközvásárlási program havi keretösszegének csökkentéséről. A program elvileg 2017 márciusában jár le, és még semmilyen döntés nem született sorsáról, de számos elemző annak meghosszabbítására számít a nyomott inflációs kilátások miatt.

Szerdán 6-12 bázisponttal nőttek az euróövezeti kötvényhozamok, főleg a dél-európai országoké emelkedett. A tízéves olasz államkötvény hozama június óta a legmagasabb szintre, 1,38 százalékra nőtt, de az euróövezeti referenciának tartott tízéves német államkötvény hozama is több mint 6 bázisponttal mínusz 0,016 százalékra növekedett.

Az olasz központi bank hangsúlyozta, hogy létfontosságú az EKB eszközvásárlási programjának fenntartása az euróövezet gazdaságának támogatása miatt. Már magának a lehetőségnek az említése, hogy az EKB szűkíti vagy lezárja a kötvényvásárlási programot, elégnek bizonyult az ijedtséghez a piacokon.

Nem játék

A pénzügyi világválság óta a jegybankok masszív ösztönző intézkedésekkel támogatják a gazdaságot, ezért minden olyan jelzés, amely a mennyiségi enyhítés program lezárására utal, bizonytalanságot válthat ki.

Ez történt 2013-ban, amikor Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve akkori elnöke egy óvatlan megjegyzést tett, azt sugallva, hogy a Fed a mennyiségi enyhítési program leépítésére készül. Ezzel eladási hullámot indított el a kötvények piacán és a feltörekvő országokban. A lassítási pánik (taper tantrum) néven elhíresült pénzpiaci turbulenciát minden kockázatos eszköz megsínylette.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16690 16630 16715 +0,54% 16690 16715 566 858 540 HUF 2024-03-28 11:19:35
MOL 2966 2938 2968 +1,58% 2966 2968 278 871 362 HUF 2024-03-28 11:18:37
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 899 900 59 195 922 HUF 2024-03-28 11:18:12
RICHTER 9320 9295 9370 +0,59% 9320 9340 317 134 980 HUF 2024-03-28 11:18:12
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 402 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG