1p
Spanyolország és Olaszország miatt aggódik Európa, pedig Magyarország sincs irigylésre méltó helyzetben. Az állampapír-hozamok terén rosszabb a pozíciónk még Írországnál is, csak Görögország és Portugália hozamai vannak magasabban. Aggasztó, hogy így van ez a külföldön kibocsátott devizakötvényeinkkel is, nehéz lenne a piacról forrást bevonni.
Barcelona, tőzsde tüntetés után, 2011. október 15.

Meddig húzza ki az ország 8-9 százalékos állampapír-kamattal? – kérdezték pár napja az ATV műsorában Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, aki a kilencvenes évek közepén levezényelt egy komoly válságkezelő programot. „Erre nagyon nehéz válaszolni, mert hogyha ez a 8-9 százalék forintban van, akkor még nagyon sokáig, hogyha már euróban és dollárban, akkor szinte semeddig” – mondta.

Elindulhat egy szörnyű lavina

A szakember óva intett attól, hogy az IMF-megállapodás előtt bocsásson ki az ország külföldön kötvényt, mert ha a piac már beárazta a megállapodást, és ez nem születik meg, akkor csak horribilis, és idővel egyre magasabb kamatfelárral lehet majd újabb kötvényeket kibocsátani. Olyan lavina indulhat el, amely akár már ebben az évben tönkreteheti az országot – tette hozzá.

A számok azt mutatják, hogy a 8-9 százalékos kamat már belföldön forintban, külföldön pedig euróban és dollárban egyaránt érvényes. Itthon az egy évnél rövidebb állampapírhozamok (referenciahozamok) ugyan 7,3-7,7 százalékosak, az éven túliak azonban 8,7-8,9 százalékon álltak szerdán. Eközben Európában az okozott fejfájást, hogy a spanyol 18 hónapos kötvények hozama 1,77 százalékról 3,20-ra, a 12 hónaposaké 1,47 százalékról 2,73 százalékra emelkedett. Tavaly decemberben az olasz kötvények hozamai miatt akkor aggódtak nagyon, amikor azok hozama évi hét százalékon volt.

 

Jelenleg, miközben például a tíz éves forintkötvény-hozamunk majdnem kilenc százalék, a spanyoloknál ugyanez csak 5,8, az olaszoknál 5,5 százalék (lásd grafikonunkat). A külföldi devizakötvényeinkre évi tíz százalékos hozam is előfordult január elején, és bár január közepétől lassú megnyugvás következett a január eleji csúcshozamokhoz képest, később a külföldön, devizában kibocsátott államkötvényeink hozamai nem csökkentek lényegesen tovább.

Eurókötvényünk, dollárkötvényünk is nyolc százalék körül van

Ami devizakötvényeinket illeti, a Frankfurti Tőzsde rendszere szerint szerdán a 05/20-as jelzésű, 2020. február 24-én lejáró nyolc éves magyar eurókötvényt évi 7,75 százalékos hozammal kínálták és 8,26 százalékon vették volna, az utolsó kötés a magasabb áron született (pont tíz éves a jelek szerint nincs a piacon). Az öt év körüli 07/17-es kötvényre pedig ennél is magasabb, 8,25/8,51 százalékos hozamot mutatott a rendszer. A 05/15-ös dollárkötvényünk 7,13/7,66, a 11/21-es pedig 7,77/8,05-ös hozam mellett volt kapható, illetve eladható.

 

 

Ezek az értékek az egyik legmagasabb állampapírhozam-szintet jelölik az EU-ban, sokkal magasabbak a spanyol vagy olasz szintnél, valahol Portugália és Írország, Brazília és India között helyezkednek el. Értünk feltehetően azért nem aggódnak annyira az EU-ban, mert nem vagyunk eurozóna-tagok, és sokkal kisebbek vagyunk, mint Spanyolország vagy Olaszország, de nem sokkal vagyunk jobb helyzetben.

Egyes országok CDS-árazása
(2012. április 13.)
Portugália 1100,6
Magyarország 571,3
Írország 513,3
Spanyolország 479,7
Olaszország 421,7
Románia 363,7
Bulgária 310,8
Lengyelország 245,4
Csehország 136,2
Forrás: Bloomberg, DNB Markets

Az éves deficit és az idei GDP-növekedési kilátások terén – legalábbis az eddigi számok szerint - remélhetően jobb helyzetben vagyunk, mint Olaszország és Spanyolország, más adatokban, mint a munkanélküliség, az államadósság GDP-hez viszonyított szintje valahol a kettő között (szerencsére inkább Olaszországhoz közel).

Újra romlott a helyzet CDS-fronton is

A CDS-árak – a kötvényeink nemtörlesztésének esetére köthető biztosítások – árfolyamai is hasonló képet festenek, bár a sorrend kicsit más. Ott Portugália nagyon elhúzott, de rögtön utána Magyarország következik. Csehországnak, Lengyelországnak a poros lába nyomába sem érünk. CDS-felárunk január elején tetőzött 740 pont körül, majd március elejére 500 pont körül volt a idei mélypontja. Legutóbb már megint 573,5 pontot mutatott a Bloomberg rendszere, vagyis ismét növekszik az ország csődkockázata a befektetők szerint.

(>>>Nemrég kiszámoltuk, mennyibe kerülhet nekünk az IMF-megállapodás elmaradása>>>.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40750 40400 40790 +0,94% 40740 40750 2 781 198 460 HUF 2026-06-09 12:29:36
MOL 3920 3914 3964 -0,41% 3916 3920 402 540 906 HUF 2026-06-09 12:28:28
MTELEKOM 2694 2654 2710 +1,66% 2690 2694 406 247 814 HUF 2026-06-09 12:21:38
RICHTER 11960 11930 12280 -1,48% 11950 11990 732 663 500 HUF 2026-06-09 12:30:43
OPUS 394 381 398 -1,75% 391 394 70 287 069 HUF 2026-06-09 12:20:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG