3p
Az első negyedévben rekord közeli szintre ért államadósság fő magyarázata az év eleji devizakötvény-kibocsátás volt. Hogy volt ez a múltban, akkor is a hirtelen jelentkező nagyobb kibocsátások, hitelfelvételek dobták meg az adósságot, vagy inkább valami más befolyásolja azt?

Lényegében egy fontosabb tényezővel magyarázták nemrég az államadósságnak a GDP 84,6 százalékosra való felszökését: a három milliárd dolláros márciusi devizakötvény-kibocsátással. Bár történt említés arról is, hogy a forintkibocsátásokat is növelték, biztonsági tartalékokat halmoztak fel, ami egyébként választások előtt józan paraszti ésszel is mindenképpen logikus. Az NGM magyarázata szerint az év későbbi szakaszában ezekből tartalékpénzekből lejáró adósságot fogunk törleszteni, ami csökkenti majd az adósság szintjét.

Hogy volt ez régebben? Felrajzoltuk a GDP-arányos (maastrichti) államadósság ábráját 2007-től, majd egy-egy piros nyíllal berajzoltuk a devizakötvény-kibocsátásainkat. A nagy nyíl a 2008 végi pénzügyi válság nyomán 2008. negyedik negyedévében Magyarországnak megítélt IMF-EU hitelkeretet jelenti, 25,1 milliárd dollár értékben. A többi nyolc nyíl bő hét év alatt, nyolc negyedévben végrehajtott devizakötvény-kibocsátásokat jelez.

 

Egyrészt kiderül az ábráról, hogy a GDP-arányos államadósság szintje 2009 közepe óta nagyokat ugrándozik ugyan, de végső soron érdemben nem igazán változott. Másrészt a csúcsok, amikor az adósság magasabb volt, hol egybeesnek az újabb kötvénykibocsátásokkal, hol pedig nem. Volt, amikor kétmilliárd dolláros hitelfelvétel mellett is csökkent az adósság, mint tavaly év végén vagy 2011 második negyedévében. Máskor pedig anélkül is csúcsra ért, mint 2010 második negyedévében, amikor nem volt kötvénykibocsátás, igaz, előtte néhány hónappal igen.

 

Devizakötvény-kibocsátások
Dátum Meghirdetett összeg
2014. 03. 18. 3 milliárd dollár
2013. 11. 19. 2 milliárd dollár
2013. 02. 13. 3,25 milliárd dollár
2011. 05. 05. Egymilliárd euró
2011. 04. 06. 0,5 milliárd dollár
2011. 03. 25. 3,25 milliárd dollár
2010. 01. 27. 2 milliárd dollár
2009. 07. 17. Egymilliárd euró
2008. 06. 05. 1,5 milliárd euró
2008. 04. 15. 350 millió svájci frank
2007. 10. 19. 25 milliárd jen
2007. 01. 23. Egymilliárd euró

Bizonyára nem mindegy a kibocsátás mérete sem, volt, amikor csak egymilliárdért, máskor 3,75 milliárdért bocsátottak ki kötvényeket. Másrészt nem szerepel az ábrán, mikor mennyit kellett törlesztenünk a nemzetközi szervezetek, illetve a korábbi kötvények tulajdonosai felé, beleértve a forintkötvényeket is, ami legalább olyan fontos tétel.

A forintban kibocsátott állampapírok állománya is erősen változik, egyszer csaknem két évig nem is volt deviza-tranzakció, ekkor a külföldiek közül sokan inkább forintkötvényeket vettek. Az államháztartás kiadásai természetesen legalább olyan fontosak, a másik odalát jelentik az éremnek. Összességében, a kötvénykibocsátások, hitelfelvételek csak egy részét magyarázzák az adósság változásainak, de ettől még egyes negyedévekben lehetnek meghatározók.

Amint nemrég az ÁKK vezérigazgató-helyettese, Borbély László András a Privátbankárnak elmondta, az EU-s transzferek és azok megelőlegezése a költségvetésből szintén komoly, előre nehezen kalkulálható hatással vannak az adósság szintjére.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG