2p
3 és 10 évre nem kellett a felkínált mennyiség a befektetőknek, az 5 éves magyar államkötvényre viszont közel négyszeres volt a túljegyzés - összességében valamivel a terven felül adott el az ÁKK, igaz, a hozamok többnyire nőttek.

A 2018/B jelű, 3 éves futamidejű államkötvényből két hete 20, most 25 milliárd forint értékben vitt aukcióra az ÁKK, az érdeklődés azonban meglehetősen lanyha volt, mindössze 22,5 milliárd forint értékben adtak be ajánlatokat az elsődleges forgalmazók. Az eredetileg tervezettnél így 5 milliárddal kevesebb, 20 milliárd forint értékű államkötvényt adott el az államadósság-kezelő. Az átlaghozam a két héttel ezelőttihez képest 3 bázispontot emelkedett, 3,02 százalékra.

A 2019/A jelű, 5 éves papírra már nagyobb volt az érdeklődés: a felkínált 25 milliárdos mennyiséget közel négyszeresen túljegyezték, 93 milliárd forint értékben érkezett be ajánlat. Az ÁKK 8,5 milliárddal emelte az elfogadott mennyiséget. Az átlaghozam 3,31 százalék lett, ez 9 bázisponttal magasabb, mint 2 hete.

A 2025/B jelű, 10 éves kötvényért viszont szintén nem volt tolongás, a felkínált 15 milliárd forintra csak 14,7 milliárd forint értékben érkezett be ajánlat, ebből 12,5-öt fogadott el az ÁKK, az átlaghozam 4,20 százalék lett, 3 bázisponttal alacsonyabb, mint két hete.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17340 17280 17580 -2,03% 17340 17365 1 718 918 930 HUF 2024-04-16 10:48:54
MOL 3022 3020 3056 -0,85% 3018 3022 624 328 404 HUF 2024-04-16 10:49:43
MTELEKOM 912 906 925 -0,87% 912 913 87 985 672 HUF 2024-04-16 10:46:35
RICHTER 9155 8790 9360 -1,93% 9140 9155 1 623 637 145 HUF 2024-04-16 10:49:30
OPUS 392 391 396 -1,01% 392 394 8 481 847 HUF 2024-04-16 10:50:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mit tehet az, aki euróban akar takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2024. április 8. 05:42
Akár mert van eurónk, akár mert nincs, mindig érdemes lehet befektetéseink egy részét devizában tartani. De nem érdemes azt kamat nélkül hagyni, hiszen az eurónak is van inflációja. Az eurós magyar államkötvény nem valami jó, nincs például kamatprémiuma, de nincs nála jobb. Vagy maradjunk inkább a forintnál?
Állampapír / Kötvény Varga Mihály elárulta: megint pandakötvényt bocsát ki Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 09:09
A pontos időpont még nincs meg.
Állampapír / Kötvény Állampapírja van? Beleborzonghat ezekbe a változásokba
Privátbankár.hu | 2024. március 31. 11:06
Sok mindent kell a napokban észben tartania az állampapírban utazóknak.
Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG