2p
Két Quaestor-kötvénysorozat is lejárt napokkal a botrány kipattanása után - hivatalosan összesen 7,5 milliárd forint névértékű kötvényt nem fizettek ki az ügyfeleknek, valójában ki tudja, emellé mennyi fiktív papírt szórtak ki. Az ügyfelek közben már kapják az egyenlegközlőket, amiből kiderülhet, mennyi pénzük ragadt bent a Quaestornál.

Két kötvénysorozatot is vissza kellett volna fizetni

A Quaestor honlapján található hirdetményeket böngészve kiderül: március 18-án két, a Quaestor Fiancial Hrurira által kibocsátott kötvénysorozat is lejárt. A QFD150318 Diszkont Kötvényből hivatalosan 5 körben, körönként 1 milliárd forint értékben hoztak forgalomba 2014-ben.

Lejárt 18-án a QFF150318A12 kötvény is, ebből 4 kibocsátás volt 2012-2013-ban, összesen 2,5 milliárd forint értékben.

Kérdésünkre a felügyelet sajtóosztálya azt közölte: "mivel az adott időpontban már a Quaestor brókercége felfüggesztés alatt állt, nem történt kifizetés."

Elvileg 7,5 milliárd - gyakorlatilag bármennyi

Azt persze nem tudhatjuk, hogy valójában mennyi kötvény vagy annak látszó tárgy került ezekből a sorozatokból az ügyfelekhez, magyarán az 5+2,5 milliárd névértékű hivatalosan kibocsátott papír mellé mennyi fiktív kötvény került a befektetőkhöz.

A Quaestor honlapján Szombati Zsigmond Zoltán, a felügyelet által kirendelt biztos közleményében az olvasható:

"A QUAESTOR FINANCIAL Hrurira Kft. által kibocsátott, esetleges fedezetlen kötvénykibocsátások problematikájával a jelenegyeztetésünk alkalmával még nem áll módunkban foglalkozni. Ezen ügyletek átvilágítása folyamatban van. A majdani teendők ennek eredményétől függenek."

Hamarosan jönnek az egyenlegközlők

A tájékoztatás szerint egyébként március 30-tól kezdték meg az ügyfeleknek kiküldeni az egyenlegközlő adatlapokat. A friss tájékoztatás szerint akinek tudják a mailcímét, azok elektronikus levélben kapják meg egyenlegközlőjüket, akiknek nem szerepel e-mail cím az adatai között, de telefonszám igen, azokkal telefonon vesszik fel a kapcsolatot. Akinek se mailcíme, se telefonszáma nincs a Quaestornál leadva, azok postai levélben kapják az igazolást.

Aki úgy látja, nem stimmelnek a számok, az ezt április 20-áig jelezheti a számlavezető fiókjukban. Ha valaki nem tesz észrevételt, akor úgy veszik: egyetért az egyenlegközlőben leírtakkal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG