3p
Portugália az utóbbi időben mintaország lett, pont ellentéte Görögországnak. Bizonyította, hogy szigorú, de értelmes programmal ki lehet jönni a súlyos válságból. Nemrég balra tolódott a kormány, sokan rettegnek a görög forgatókönyvtől. Indokolt-e a félelem?

 

Kormányváltás

Portugáliában két hónapja választások voltak, és szerencsére távolról sem következett be olyan radikális eltolódás, mint Görögországban az év elején, amikor a szélsőbaloldalinak mondható Sziriza teljes hatalmat kapott. A változás jóval szerényebb, az eddig kormányzó, stabil, inkább kissé jobboldali politikát folytató szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot, de nem tudtak önállóan kormányt alakítani, pontosabba az hamar megbukott.

Végül a baloldal alakíthatott kormányt, melynek vezető pártja a mérsékeltnek mondható szocialista párt. A kormányt ugyan gyakorlatilag ők alkotják, de a helyzetet bonyolítja, hogy még a választások előtt szövetséget kötöttek a kommunistákkal és egy, a Szirizához hasonló marxista párttal, a Baloldali Blokkal. Ez alapján most némiképpen függenek tőlük, így nincsenek könnyű helyzetben, ha folytatni akarják az eddigi gazdaságpolitikát.

Vannak szélsőségesek, de kevesebben

A kommunisták és a baloldali Blokk kifejezetten azt hirdetik, amit fél évig Ciprasz görög miniszterelnök is, amíg a fejére nem koppintottak: államosítani akarnának, adósság-átütemezést emlegetnek, euroszkeptikusok, sőt még a NATO-ból is kilépnének. A szocialisták ezzel szemben sokkal visszafogottabbak, és már jelezték, hogy nem akarnak a görögökhöz hasonló konfliktusba keveredni a hitelezőkkel az adósság átstrukturálása miatt. Mindazonáltal lazítani akarnak az eddigi szigorú, de hatékony gazdaságpolitikán.

Szép volt az eddigi

Az eddigi eredmények pedig igen impresszívek. Portugália tavaly májusban kikerült a 78 milliárd eurós segélyprogramból. A költségvetési deficit 3,4 százalékra csökkent a 2 évvel ezelőtti 4,8-ról, a portugál kötvények hozamai 3 százalék alá zuhantak a 2012-es 10 százalék fölöttiről, sőt a legnagyobb európai kötvénymánia idején az év közepén 2 százalék alatt is jártak.

A gazdaság 2103 óta növekszik, és jövőre is 2 százalék körüli növekedést várnak. A munkaerő költsége jelentősen csökkent, az export megugrott. Míg a válság előtt 30 százalék volt az export aránya a gazdaságon belül, most már 40 százalék fölött van. A belső fogyasztás is élénkül, a harmadik negyedévben 3,2 százalék volt a növekedés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A munkanélküliség a 2013 eleji 17,5 százalékos tetőről 12,2 százalékra csökkent.

Van mit veszteniük

A baloldali kormány kissé könnyíthet az eddigi szigoron, például megemelheti az állami alkalmazottak bérét, vagy csökkentheti a válságkezelés során megemelt adókat, de ezeket az intézkedéseket a javulás valamelyest lehetővé is teszi. A Credit Suisse elemzői úgy gondolják, hogy a portugál szocialisták európai elkötelezettsége elég erős ahhoz, hogy elkerüljenek minden olyan lépést, ami fölösleges konfrontációhoz vezetne a hitelezőkkel, ill. az eurózónával. Nagy utat tettek meg a válság óta, van már mit veszteniük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG