3p
Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható arra, aki az ideiglenes biztonsági határzár építését akadályozza Magyarországon, de a zónába való belépésért is jár bünti. A németek attól tartanak, hogy a szélsőségeseik üres menekültszállások megtámadása helyett már embereket is fognak ölni.

Az új jogszabály szerint aki az úgynevezett ideiglenes biztonsági határzár építési vagy karbantartási munkálatai során, a határzár területén szolgálatot teljesítő hivatalos személyek, vagy az ott munkát végzők be- és kijutását, illetve az ideiglenes biztonsági határzár területére tartó hatósági vagy szállító járművek be- és kijutását akadályozza, 300 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető – írja az MTI.

Emellett aki a területre az építési vagy karbantartási munkálatok során illetéktelenül belép, 50 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtható. Aki az ott folyó építési, telepítési munkálatok akadályozása céljából bármilyen tevékenységet végez, 150 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezhető.

Új befogadó állomások

A kormány egyik hivatalnoka szerdán jelentette be, hogy 22,2 milliárd forinttal egészítik ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet; így a korábban az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére.

A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások.

A balkániak túlterhelik a rendszert

Minden korábbinál több, 79 ezer menedékkérő érkezett Németországba júliusban a szövetségi a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) előzetes adatai szerint.

A BAMF elsősorban a nyugat-balkáni származású menedékkérők ügyeinek minél gyorsabb lezárására koncentrál, mert a térségből érkezők alkotják a legnagyobb csoportot, a menedékkérők 40 százalékát. Ám közülük gyakorlatilag senki nem felel meg a menekültstátus feltételeinek.

A szíriaiakat befogadják

Az ellátásukról viszont az eljárás végéig gondoskodni kell, ami elvonja az erőforrásokat a valóban védelemre szorulóktól, például a szíriai és az eritreiai menedékkérőktől, akiknek körében a 100 százalékot közelíti az elfogadott kérelmek aránya.

A hivatal jelenleg 209 ezer menedékjogi kérelem elbírálásán dolgozik. Ezek közül 94 ezret nyugat-balkáni származású menedékkérők nyújtottak be, 90 ezret pedig szíriaiak.

Bizony emberhalál lesz

Közben a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a német belső elhárítás - elnöke arra figyelmeztetett, hogy az idegenellenes hangulat felerősödése nyomán az eddiginél is súlyosabb bűncselekmények történhetnek. Hans-Georg Maassen a Focus című hírmagazinban megjelent interjúban azt mondta: előfordulhat, hogy az eddigi esetek zömével ellentétben nem üresen álló - menedékkérők elszállásolására előkészített, de még lakatlan - ingatlanok ellen történnek támadások, hanem célzottan a lakott menekültszállások ellen.

Németországban aggasztóan megnövekedett a menekültek, külföldiek elleni bűncselekmények száma, a bajor közszolgálati B5 Aktuell rádió minapi jelentése szerint az első félévben már több cselekmény történt, mint tavaly egész évben (több mint kétszáz), és vagy háromszor annyi, mint pár évvel ezelőtt egy egész évben. Eddig azonban jellemzően épülő, üres épületeket gyújtottak fel vagy rongáltak meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG