1p
Az elmúlt napok pénzpiaci pánikjának mindenképpen van egy pozitív oldala is, mégpedig az, hogy a lakosság is tud évi kilenc-tíz százalékos hozam mellett állampapírokba fektetni, miközben a bankok csak évi 6-7, esetleg 8 százaléknál tartanak. Még euróban és dollárban is évi nyolc-tíz százalék felett vannak a magyar állampapírok. A további kamatemelkedés ellen változó kamatozású papírral lehet védekezni.

A tavalyi utolsó és az idei első hét újabb és újabb euróár-csúcsai, állampapírár-csúcsai nem biztos, hogy feltétlenül csak ijedelemre kell, hogy okot adjanak. Ha valaki alapvetően bízik abban, hogy az ország el tudja kerülni az államcsődöt, akkor a jelenlegi helyzet jó befektetési lehetőségeket ígér. Miközben az infláció különböző előrejelzések szerint évi öt százalék körül tetőzhet az idén, már a kisbefektetők is el tudnak érni évi kilenc-tíz százalékos hozamot, akár adómentesen is.

Nagyban az állampapír is olcsóbb

A több éves hazai, forintban kibocsátott államkötvények hozamai a másodpiaci referenciahozamok tanúsága szerint csütörtökön évi 10,5-10,7 százalék körül voltak. Ez a kisbefektetőknek inkább csak egy elvi érték, mert a referenciahozam a „nagybani”, az intézmények közötti árjegyzés során alkalmazott vételi és eladási árfolyamok átlaga, ezen vásárolni általában nem tudnak. De nagyjából ehhez igazodva állapítják meg a kisbefektetőkre érvényes állampapír-árfolyamokat is, jellemzően néhány tized százalékponttal a referenciahozamok alatt.

 

Ez történt most is, péntekre az említett csütörtöki, évi 10,5-10,7 százalékos referenciahozamok alatt, 9,93-10,56 százalékon állapították meg a kötvények eladási hozamát. A legalacsonyabb érték egy 2014. februári lejáratú, tehát kicsivel több, mint két éves papír (2014/C) hozama volt, a legmagasabb számok pedig a 2022-ben és 2028-ban lejáró kötvényekhez tartoztak, ami, valljuk be, nem tipikusan a kisbefektetők műfaja.

Pénteken azonban megnyugvás következett a hazai állampapírpiacon a politikusi nyilatkozatok hatására, és a hétfőre meghirdetett hozamok már csak 9,4-9,6 százalékon álltak a távolabbi futamidőkre.

Átutalás nulla forint, számlavezetés nulla forint, kamatadó nulla forint

A banki kamatajánlatok egy évre és 1-2 millió forintos összegre még mindig csak 6-7 százalékon állnak, akciósan vagy nagyobb összegre talán lehet nyolc százalékos ajánlatot találni. A kisbefektetők szokásaihoz és a jellemző banki lekötésekhez sokkal közelebb álló, 2013. február 12-én lejáró egy év és egy hónapos kötvény, a 2013/D hozama ezzel szemben évi 9,23 százalék volt pénteken a Kincstárnál, a leghosszabb futamidejű, 7-11 hónapos diszkont kincstárjegyekre viszont már csak 7,00 százalékos hozamot kínáltak. A hétfőre meghirdetett 2013 februári kötvényhozam 8,53, egy őszi lejárat 8,69 százalékra esett vissza. (Az aktuális kötvényhozamok itt láthatók.)

Ezeket az állampapírokat a Magyar Államkincstár lakossági fiókjaiban a legegyszerűbb megvenni, amelyek közül egy-egy van Budapesten és a megyeszékhelyeken. Itt tartós befektetési számlát is lehet nyitni, ami lehetővé teszi, hogy három naptári év után kedvezményes, öt után pedig nulla kamatadóval lehessen a pénzt felvenni. A kincstári fiókok további előnye, hogy számos fontos dolog díjmentes azok közül, amikért a bankok díjat kérnek (például számlavezetés, készpénzfelvétel, átutalás), valamint telefonos és internetes ügyintézés (telekincstár, webkincstár) is van.

Euróhozamok évi 8-11 százalékon

Magyar államkötvények devizában
(Frankfurti Tőzsde, 2012. jan. 6.)




Lejárat Devizanem Eladási Vételi


hozam hozam
2014 április EUR 10,8 12,6
2016 június EUR 9,8 10,5
2017 július EUR 9,8 10,7
2018 augusztus EUR 9,9 10,6
2020 május EUR 9,2 9,8
2015 május USD 9,6 10,7

A témát ezzel azonban nem érdemes lezárni, a Magyar Államnak ugyanis számos kötvénye van euróban, dollárban is, amelyek szintén elérhetők. A Sopron Bank 8,30-8,90 százalékos hozammal kínált pénteken euró- és 8,30-8,55 százalékon dollárkötvényeket különböző, általában néhány éves futamidővel. A Frankfurti Tőzsde rendszere szerint a hasonló magyar kötvényeket 9,2-10,8 százalék közötti hozamok mellett kínálták, és 9,8-12,6 százalékos hozam mellett vásárolták volna meg.

A nagy különbségek oka vétel és eladás között részben az lehet, hogy ritkán forognak a papírok a tőzsdén, ám az is kiderül az adatokból, hogy az utolsó üzletek inkább a vevői oldalon, azaz a magasabb hozamszinteken köttettek. Nagyobb tőkével rendelkező, például privátbanki ügyfeleknek érdemes lehet cégüknél érdeklődni, hogy milyen feltételekkel tudnak ilyen kötvényeket vásárolni.

Emelkedő kamatok mellett légy óvatos

A Kincstár lakossági árjegyzéséről még annyit, hogy az árfolyamokat mindenesetre naponta állapítják meg, ha a nagybefektetői árjegyzésben visszaesik a hozam, másnap a lakossági feltételek is ezt fogják követni. A vásárlásnál érdemes azt is megfontolni, és ez minden fix kamatozású kötvénye igaz, hogy ha tovább emelkednének a hozamok, akkor rosszabbul járunk, legalábbis annál, mintha tovább vártunk volna a vásárlással. A legjobb megoldás, ha nem teszünk fel mindent egy lapra, megosztjuk a pénzünket többféle befektetés, megtakarítás között.

Ha pedig lejárat előtt kell eladnunk kötvényeinket, akkor a vételi és eladási árfolyamok közötti marzson (árrésen) is veszíthetünk, ha pedig magasabb a hozamszint, mint korábban, akkor a hozamemelkedésen is. (Minél magasabb a hozamuk, annál alacsonyabb a kötvények árfolyama, és fordítva.) Általánosan igaz, hogy egy fix kamatozású papír akkor jó, ha a gazdaságban érvényes kamat- és hozamszint csökkenésére vagy változatlanságára számítunk, és akkor kedvezőtlen, ha a hozamok felfelé változnak. Persze lejáratig megtartva, ekkor sem keletkezik valódi veszteség, inkább csak elmaradt haszon.

Van, ahol prémium jár a kincstárjegyhozamra

Egy lakossági állampapír: Kincstári Takarékjegy

A hozamkockázattal, azaz a hozamemelkedéssel kapcsolatos kockázatok ellen jó megoldást jelentenek a változó kamatozású kötvények, de ezekből kevés van. Az államkötvények között figyelemre méltó a 2015/B nevű változó kamatozású papír, amely félévente a három hónapos kincstárjegyek aukciójához igazodó hozamot fizet. Ezt most is 96,25 százalékos árfolyamon lehet megvenni, miközben december 22-től évi 7,14 százalékos kamatot fizet, tehát lényegében még kamatprémiumot is ad az intézményi, a lakosságénál magasabb állampapírhozam felett.

A magas kamatszint miatt az inflációkövető papírok most nem tűnnek olyan jó választásnak, mint korábban. A kifejezetten a lakosságnak kitalált termékek, mint a postákon kapható Kincstári Takarékjegy (képünkön) vagy a Kamatozó Kincstárjegy pedig rendszerint szerény kamatot fizetnek – bár a jelenlegi évi 6,75-7,00 százalék a bankokhoz képest nem is olyan rossz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG