1p
A miniszterelnök szerint Magyarország ahogyan idén is képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse a gazdaság finanszírozását, úgy 2013-ban is képes lesz rá. A megállapodással persze könnyebb a finanszírozás, de anélkül is lehetséges - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten.

Magyarországon idén a teljes nemzeti össztermék 17 százalékát tette ki a lejáró adósság, jövőre pedig ez a mérték 19 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy "rajtunk kívül ilyen nagy arányban az adósságának a működtetésére - a nemzeti össztermék arányában gondolkodva - csak egyetlen ország kell, hogy nagyobb erőket mozgósítson" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezért olyan éles a vita arról, kell-e Magyarországnak IMF-hitelmegállapodás vagy sem.

Odasuhint az IMF-nek



2013-at még kihúzzuk IMF nélkül is

Ön már felkészült az IMF-megállapodásra?
Már tudjuk, milyen médiakampányt rendelt meg a kormány rendkívüli sürgősséggel. "Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét" - áll többek között azokban a hirdetésekben, amelyeket több országos napilapban jelentetett meg a magyar kormány.
Részletek >>>

Az idei év azonban éppen azért fontos - folytatta -, mert kiderült, hogy a gazdasági és társadalmi változások, átszervezések eredményeképpen Magyarország képes volt arra, hogy - 2012-ben a világ harmadik legnehezebb adóssághelyzetben lévő országaként - IMF-megállapodás nélkül is működtesse a gazdaság finanszírozását.

"És az én állításom az, hogy 2013-ban is képesek leszünk erre. Az kétségkívül igaz, hogy megállapodással könnyebb, mint megállapodás nélkül, de megállapodás nélkül is lehetséges, ennek a bizonyítéka a 2012-es év" - jelentette ki Orbán Viktor. Véleménye szerint egyébként 2013 első negyedévére már kiderül "a magyar gazdaság finanszírozásának néhány kérdése: olcsóbban vagy drágábban, IMF-fel vagy IMF nélkül".

2013 ugyanakkor jobb évnek ígérkezik Magyarországon, mint 2012 - mondta a kormányfő a résztvevőknek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence magyarságának arra kell készülnie, hogy az európai politikai és gazdasági közeg a következő években is kedvezőtlen marad, a válság egyelőre nem fog elmúlni.

A kiigazításról fognak szólni a következő évek

Ezzel kapcsolatban idézte a Nemzetközi Valutaalapnak a világgazdasági kilátásokról szóló, lassabb növekedést prognosztizáló kiadványát, amely szerint - mint mondta - az államadósság-csökkentésre tett kísérleteket folytatni kell, és még éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a világ nyugati gazdaságainak államadósság-mértéke visszacsökkenjen arra a szintre, ahol a 2008-as válság kitörése előtt volt. "Következésképpen a költségvetési kiigazítások politikáját a nyugati világban folytatni kell", vagyis a gazdasági-politikai instabilitásról szóló híradások "velünk maradnak a következő évek során" - állapította meg.

Mi jobban tudjuk

Az IMF-jelentésben egyébként "Magyarországról is mondtak mindenfélét, ez most mellékes, mert azt, hogy mi a helyzet itt, mi jobban tudjuk, mint ők" - tette hozzá. A kiadvány szerint az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP) - a kormány az elmúlt két hétben felülvizsgálta egyébként a gazdasági prognózisait, és az IMF előrejelzéséhez igazította azokat (a szerk.).

Orbán Viktor kifejtette azt is: Magyarország az elmúlt húsz évben szorosan összekötötte gazdasági sikerének lehetőségét a nyugat-európai gazdaságok állapotával, azaz a magyar gazdaság exportorientált, termékei nagy részét, több mint 75 százalékát pedig az Európai Unióban helyezi el, így ha ott baj van, mindez nehézzé válik. A keleti gazdasági nyitás éppen arra hivatott - magyarázta a miniszterelnök -, hogy ezt az egyensúlytalanságot enyhítse, erre azonban nem elegendő egy-két év.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG