4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megtörtént, amire még rég napirenden volt: az IMF bevette a kínai fizetőeszközt az SDR-kosárba, vagyis az eddigi öt mellett hivatalosan is tartalék-, más néven világvalutává tette. Mekkora ennek a jelentősége, és milyen tényleges várható hatása lesz?

Kötött gazdaság

A kínai gazdaság 35 éve fejlődik nagy ütemben, hatalmasat nőtt azóta, és miután a világ legnépesebb országa, gazdasága a legnagyobbak közé került. Úgy tekinthetjük, hogy Amerika után a második. Óhatatlanul felmerül, hogy a legnagyobb gazdaságok valutája is jelentős szerepet kap, két okból. Az egyik, hogy az adott országgal folytatott kereskedelmet előbb-utóbb egyre nagyobb mértékben az adott ország valutájában folytatják, másrészt a világ sok országa a sajátjánál erősebb, nagyobb jelentőségű valutákat tart tartalékként, és a világ második gazdaságának valutáját egyre nehezebb ebben megkerülni.

Ha Kína egy klasszikus kapitalista piacgazdaság lett volna (lenne), akkor valutája a gazdaságával párhuzamosan tett volna szert erre a megtisztelő szerepre, ahogy ez a második világháborúban vesztes, de aztán gazdasági csodát megvalósító két ország valutájával, a jennel és a nyugatnémet márkával történt.

Kínában azonban valamelyest kötött gazdálkodás folyt, így a valutára vonatkozó szabályok is szigorúbban voltak, mint az említettek esetében. Ezért sokáig nem is nagyon használták a jüant az ország egyre növekvő külkereskedelmében, a dollár volt a fő eszköz, ami az országnak szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésére, tekintettel arra, hogy külkereskedelmi mérlege vastagon pozitív volt.

Világvaluta lett

Az ország gazdasága aztán szép lassan megelőzte a korábbi legnagyobbakat, Nagy-Britanniát, Németországot, Japánt, így óhatatlanul felvetődött, hogy valutájának is nagyobb szerepet kéne kapni, sőt be kéne lépnie a világvaluták közé. A folyamatot továbbra is csak az hátráltatta, hogy a jüanra vonatkozó szabályozás az IMF szerint még mindig túl szigorú volt, ezért 2010-ben az IMF el is utasította a jüan világvalutává tételét.

Most azonban úgy döntöttek, nem húzzák tovább a dolgot, noha van még mit tennie Kínának a szabályozás terén. Így tehát a jüan része lesz az SDR-nek, mégpedig 11 százalékos súllyal, jócskán megelőzve az angol fontot és a japán jent. A mérték ésszerűnek tűnik, vagyis nem azt a súlyt kapja a kínai valuta, amit a kínai gazdaság alapján kaphatna (ekkor nem negyede lenne a dollár súlyának, hanem a fele vagy még annyi sem), hanem a jüan tényleges szerepének, illetve a fokozatosság elvének betartásával.

Az SDR szerepe

Nézzük ezek után, hogy is működik az SDR. Ez inkább egy elszámolási egység, mint valutanem, amit arra hoztak létre, hogy valamilyen egészséges arány alakuljon ki a legnagyobb valuták iránti kereslet-kínálatban. Ennek igazából a 70-es évek elején volt nagy jelentősége, amikor véget ért a Bretton Woods-i valutarendszer, és megszokásból mindenki dollárt és aranyat akart. Az SDR megalkotásával az IMF tagállamok elfogadták, hogy ez egy irányadó arány a világvaluták közt.

Ez nem azt jelenti, hogy pontosan ebben az arányban tartalékolnak valutát, sőt a legtöbb esetben ettől nagyon is eltérően, sokszor az ország külkereskedelmi igényeihez adódóan. Például Magyarország túlnyomórészt eurót tart, miután ezer szálon kötődünk az eurózónához úgy földrajzilag, mint gazdaságilag. Ugyanakkor a világ egészének szintjén még mindig a dollár a legnépszerűbb, jóval nagyobb arányban tartják az SDR-ben szereplő amúgy is nagy súlyánál.

A bizalom a lényeg

Az IMF elismerés, vagyis az SDR tagság rendkívüli mértékben megnöveli a bizalmat egy valuta felé, így a jüan szerepének növekedése elkerülhetetlen. Már eddig is sokan kezdtek jüan venni, előkészület gyanánt az IMF döntésre, és ez a folyamat most folytatódni fog. Ugyanakkor ettől egyik napról a másikra nem fog a jüan szerepe akkorát nőni, és messze nem fognak belőle 11 százalékos arányban begyűjteni. Az SDR nem olyan, mint mondjuk a tőzsdéken az MSCI index, amit sok alap egy kötelező súlyozásnak tekint, és ahogy az változik, aszerint haladéktalanul átrendezik a portfóliót.

Ahhoz, hogy a jüan szerepe erősen tovább növekedjen, az szükséges, hogy Kína teljesen liberalizálja a devizapiacát, vagyis korlátlanul átváltható, utalható legyen mindenki számára, és az árfolyama is többé-kevésbé szabadon alakulhasson. Ez most még azért távolról sincs így.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16915 16825 17025 -0,76% 16920 16935 2 993 413 385 HUF 2024-04-19 12:13:48
MOL 2990 2968 3024 -0,99% 2986 2990 665 020 816 HUF 2024-04-19 12:16:00
MTELEKOM 922 920 923 0,00% 922 923 78 777 994 HUF 2024-04-19 12:15:58
RICHTER 8890 8805 9000 -0,67% 8890 8895 814 694 395 HUF 2024-04-19 12:18:27
OPUS 390 390 398 -2,01% 390 391 27 846 850 HUF 2024-04-19 12:17:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG