2p
A pénteki, hétfői és keddi optimizmus után szerdán is tudott még kissé emelkedni az európai tőzsdék egy része, de érezhető az elbizonytalanodás, reggel Ázsia sem volt egységes. A Brexit is nyomasztó árnyként vetül a tőzsdékre, a Fed elnökének tegnapi nyilatkozata még hozzájött. A BUX kissé esik, a forint kissé gyengül.
Forrás: Wikimedia Commons

A Brexittel kapcsolatban talán már mindent elmondtak, csak maga a szavazás marad, eredménye valamikor éjszaka jöhet. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak sem szűntek meg, ha az optimisták is vannak többségben. De még rátett egy lapáttal tegnap Janet Yellen Fed-elnök is, aki érezhetően pesszimistább lett az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Ez utóbbinak tulajdonítják, hogy az ázsiai tőzsdék visszafogottak voltak reggel, India, Japán kissé esett, Kína kissé emelkedett.

Európában hol szerény pluszt, hol szerény mínuszt mutatnak az indexek, a német DAX 0,3, a francia CAC 0,2, a brit FTSE 100 0,1 százalékkal emelkedik kevéssel 11 óra előtt. Más tőzsdék, például Hollandiában vagy Blegiumban szerény mínuszban, így a Stoxx 600 index nulla alatt van egy hajszállal.

Itthon a BUX index 0,1 százalékos mínuszban, ami a Mol 0,4, az OTP 0,2 és a Magyar Telekom 0,2 százalékos esése okoz. (Sorrendben 16 600, 6850 és 443 forint az áruk.) A pozitív oldal felé húz a Richter, 0,4 százalékkal 5439-re ment fel. A forint gyakorlatilag nem változott, az euró 314,70 körül jár. A dollár kissé gyengült az euróhoz és a jenhez képest, az angol font erősödése is megállt, sőt kissé gyengült az euróval szemben.

A nemesfémek stagnálnak, az olaj ismét emelkedik. Mindkét olajfajta 50 dollár felett van, csökkent közöttük az árkülönbség, a WTI 50,30, a Brent 50,90.

Németországban középpontban a Volkswagen, ahol az egész vezetést perbe fogják a károsanyag-botrány esetleges elhallgatása miatt. Az elsőbbségi részvény stagnál, bár az előző napokban kapott már hideget is, meleget is, a vállalatról folyamatosan jönnek hírek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG