1p
Fordulat a Beate Uhsenél. Több évi veszteség után tavaly már nyereséges volt az európai erotikapiac vezető vállalata.

A cég bejelentése szerint üzemi szinten 1,4 millió euró volt a nyereség az egy évvel korábbi 5,2 milliós veszteséget követően. Az értékesítési árbevétel 144 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 149 millió euró volt a forgalom.

A társaságnál három évvel ezelőtt indult az átalakítási program, mert nem ment túl jól az üzlet és veszteséges volt a cég. A korábbihoz képest nagyobb hangsúlyt kapott az internetes értékesítés - mára ez adja a bevételek háromnegyedét -, de felfuttatták a boltok forgalmát is. Újabban a női felhasználók felé nyit a társaság, az ügyfelek több mint fele nő.

Az eredetileg berepülő pilótává képzett Beate Uhse a háború után először szexuális felvilágosító kiadványok, óvszerek házhoz szállításával foglalkozott, miután a háború során megnőtt a nem kívánt terhességek száma. Első üzletét 1962-ben nyitotta meg erotikus eszközök, fehérneműk árusításával. Mára a frankfurti tőzsdén is jegyzett céget a német gazdaság 50 legjelentősebb márkája között tartják számon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40650 40400 40750 +0,69% 40640 40650 1 470 387 170 HUF 2026-06-09 10:01:43
MOL 3924 3918 3964 -0,30% 3920 3924 149 017 548 HUF 2026-06-09 10:01:43
MTELEKOM 2670 2654 2672 +0,75% 2664 2670 89 524 108 HUF 2026-06-09 10:01:43
RICHTER 12170 12110 12200 +0,25% 12150 12170 173 821 220 HUF 2026-06-09 10:01:52
OPUS 395 381 398 -1,50% 394 396 53 304 899 HUF 2026-06-09 09:49:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG