2p
A nem túl rózsás csütörtöki gyorsjelentés után új csúcsra futott a HP árfolyama, pedig a vállalat még mindig nincs kirobbanó formában. Egy-két kritikus területen ugyanakkor fokozatos javulást lehet érzékelni, amit a piac is egyre jobban díjaz

A KBC Equitas szakértői készítettek gyorselemzést a cégről, amely január óta 17 százalékot emelkedett, így messze felülteljesítette az amerikai piacot.

Még több embert rúgnak ki

A HP negyedéves gyorsjelentésének nyilvánosságra hozatalakor hidegzuhanyként hatott, hogy még további 11-16 ezer főt kell elbocsátani az eddig bejelentett 34 ezres leépítésen felül, ami arra utal, hogy az évek óta tartó nagy átalakulás pár lépéssel hátrébb tart, mint hihette a piac. Természetesen azt sem lehet kizárni, hogy minden a menedzsment eredeti stratégiája szerint történik, és régóta tervezett költségcsökkentésről van szó, az intézkedések ráadásul később érdemi javulást hozhatnak a profitabilitás terén.

Csökken az árbevétel - lehetne rosszabb is

A gyorsjelentés gyenge pontját jelenti az árbevétel, a HP ezen a téren éves szinten 1 százalékos zsugorodást mutatott, amivel a várakozásokat is alulmúlta. A KBC Equitas szerint ez azonban még nem feltétlenül ad okot aggodalomra, a zsugorodás ténye nem meglepő, az üteme pedig még így is alacsonyabb a nem olyan régen látott 5-10 százalékos visszaeséseknél. Az egy részvényre jutó eredmény még hajszálnyival felül is múlta a várakozásokat, de acélos növekedésről itt sem beszélhetünk.

A személyi számítástechnikával foglalkozó divízió kellemes meglepetést hozott, a PC-piac összeomlása ráadásul megállt, és bár a piac soha nem fog már régi fényében tündökölni, hozhat még kellemes meglepetéseket a HP - vélik az elemzők.

Súlyos, de megoldható probléma

A szélesebb részvénypiacokkal szembeni alulértékeltség csak lassan szűkül, az elmúlt másfél évben látott hatalmas szárnyalás ellenére még mindig több mint 40 százalékos a diszkont a P/E ráta alapján, és a HP továbbra is az S&P500 index egyik legolcsóbb részvénye EV/EBITDA alapon.

Az átalakulás hosszadalmas, és nem is teljesen zökkenőmentes, de a menedzsment elszántnak tűnik, és a piaci reakciók is biztatóak. A lassan javuló kilátások már a várakozásokba is kezdenek beszivárogni, de a részvény árazása ezzel együtt sem túlhajtott - írják az elemzők.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16755 16630 16890 +0,93% 16730 16765 1 575 348 635 HUF 2024-03-28 14:34:37
MOL 2966 2938 2970 +1,58% 2966 2968 479 409 330 HUF 2024-03-28 14:34:25
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 896 897 104 187 464 HUF 2024-03-28 14:31:08
RICHTER 9340 9280 9375 +0,81% 9300 9340 619 203 525 HUF 2024-03-28 14:32:19
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG