3p
Ma lép hatályba a határidős és opciós ügyletek kötelező jelentése, az adatközlés több ezer piaci szereplő számára jelent új feladatot.

Bírság is lehet a vége

A tőzsdén és tőzsdén kívül kötött származtatott ügyeltek jelentési kötelezettségét a 2012-ben hatályba lépett  uniós tőkepiaci rendelet (EMIR) írta elő, így próbálják meg átláthatóbbá tenni a piacot.

A derivatív ügyleteket egyaránt kötik üzleti kockázatok mérséklésére, valamint befektetési és spekulációs céllal. A kötésekről eddig kevés volt az információ, ami átláthatatlanná tette a piacot. A jelentési kötelezettség révén azonban jobban nyomon követhetők lesznek a piaci folyamatok és a szabályozók is hamarabb tudnak majd lépni, ha visszatetsző jelenségeket tapasztalnak.

Amennyiben az ügyletet kötő fél nem tesz eleget a jelentési kötelezettségének, a szabályszegés miatt akár felügyeleti bírságot is kaphat.

A származtatott ügyletek kötelező jelentését egy uniós tőkepiaci rendelet ír elő a derivatív szerződéseket kötő piaci szereplők számára. A KELER eddig a legnagyobb arányban bankokat és brókercégeket regisztrált ügyfélként, de a vállalkozások részéről is megjelent a határozott igény. Emellett eddig már csaknem 500, a jelentési kötelezettséghez szükséges azonosító iránti kérelmet fogadott be.

Új uniós adatközlési kötelezettség lép hatályba február 12-én, a tőzsdén és a tőzsdén kívül kötött származtatott ügyletek esetében kötelező jelenteni az összes határidős, opciós és egyéb derivatív ügyletet. A tranzakciók adatait az erre a feladatra létrehozott kereskedési adattárakhoz kell a szereplőknek eljuttatniuk, amelyben a KELER lehet a hazai és regionális szereplők természetes partnere. Mivel a származtatott ügyleteknek nagy szerepe van a vállalati kockázatkezelésben, az adatközlés akár több ezer piaci szereplő számára jelent új feladatot. 

Az adatközléshez nélkülözhetetlen beszerezni az ügyletben szereplő vállalkozás azonosítását szolgáló kódot, amelynek hazai elérhetősége érdekében a KELER nemrégiben megállapodást kötött a német WM Datenservice céggel. Eddig már több száz kód kiadásában működött közre a KELER, és szintén százas nagyságrendben várnak kérelmek feldolgozásra. Az igénylők a piaci gyakorlatnak tekinthető két-három hét helyett a KELER-en keresztül három munkanap alatt megkaphatják az azonosítókat. „A jelentési kötelezettség a mai napon lép életbe, a KELER kész azon piaci szereplők befogadására, amelyek még nem vették fel a kapcsolatot, egyetlen az adatközlésben számukra segítséget nyújtó partnerrel sem, illetve költséghatékony és a legjobb gyakorlatot követő szolgáltatásai révén versenyképes tud lenni a már leszerződött ügyfelek esetében is.”- tette hozzá a KELER igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod?
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Részvény Téged is átvert a Fortress? Irány a rendőrség!
Privátbankár.hu | 2016. február 17. 16:12
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.
Részvény Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény 5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG