5p
Végletesen felfokozott várakozások övezik az Európai Központi Bank csütörtöki ülését. A piac úgy tekint az eseményre, mint lehetséges világmegváltásra. Pedig a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, az EKB igen nehéz helyzetben van, iszonyatos felelősség nyugszik a vállán.

Mario Draghi, a soknemzetiségű devizaövezet elsőszámú pénzügyi ura kegyetlenül nehéz döntés előtt áll. Sokan várják, hogy ő majd mások helyett old meg problémákat, a többiek pedig attól félnek, hogy ezzel végzetes hibát követ el. Ráadásul, mintha nem lenne elég nehéz a helyzete, svájci kollégája múlt héten jól kitolt vele: hosszú időre szétzúzta a jegybanki hitelességet.

Régi történet

A történet 1999-ig nyúlik vissza, amikor bevezették a sok ország valutáját felváltó közös pénznemet, az eurót. Ezzel létrehozták a világ második legfontosabb devizáját, amely így felerősítve átvette a szerepet az addig ezt a funkciót betöltő német (korábban csak nyugatnémet) márkától. A márkával azonban könnyebb dolga volt gazdájának, a Bundesbanknak, hisz egy brutálisan erős gazdaságú, pénzügyileg abszolút fegyelmezett ország valutája felett kellett őrködnie, és közben nem kellett az egész kontinens, sőt a fél világ gondját-baját a nyakába vennie.

Aztán jött az euró, immár a fél kontinens devizája, sok nemzeti költségvetéssel, közös pénzügyminisztérium nélkül. A 2008-as válságig nem is volt gond, de utána kidőltek a csontvázak a szekrényből. Kiderült, hogy a tagállamok eltérő pénzügyi fegyelmet alkalmaznak, és ez torzulásokat okoz a közös deviza működésében, olyannyira, hogy ezt az övezet központi bankja egyedül nem is tudja megoldani. Hisz mit tehetne, ha egyes renitensek vég nélkül kezdik költeni a pénzt, óriási hiányokat hoznak össze, miközben a fegyelmezettek gondosan ügyelnek házuk tájára, és végül nekik kéne állniuk a renitensek sarát?

Eltérő fejlettség

Ez a probléma még gyakran egy országon belül is súlyos feszültségeket vet fel, amennyiben erősen eltérő fejlettségű területekről van szó. Példa erre Olaszország, még a líra idejéből, ahol az északi, fejlett, iparosodott rész fegyelmezett, jól működő gazdaságot üzemeltetett, a déliek pedig léhán szórták a pénzt, persze az északiakét. Ugyanez fennáll Spanyolországban a fejlett és fegyelmezett katalánok és a lazább déliek közt, de a legjobb példa a volt Jugoszlávia: extrémen eltérő fejlettségű tagállamok kerültek egy országba, és így egy valutaövezetbe. A legfejlettebb Szlovénia és a legfejletlenebb Macedónia és Koszovó közt áthidalhatatlan szakadék tátongott, nem véletlen, hogy ilyen körülmények között Szlovénia vált ki először az országból, utána a második legfejlettebb Horvátország.

Ilyen körülmények között köszöntött rá a világra az új mánia, a korlátlan pénznyomtatással történő gazdaságélénkítés. Ezzel Amerikában nem is volt semmi gond, hisz a szövetségi költségvetés rendet tud tartani az országban, nem állt fenn a dollár felhígításának és elértéktelenedésének veszélye. Látjuk is: most, hogy Amerika már abbahagyta a nyomtatást, száguld is felfelé a dollár. Japán nemrég dobta be ugyanezt a csodafegyvert, de hát ők a németekhez hasonló, fegyelmezett társaság, gond ott sem lehet.

Miért várják a pénzesőt?

És akkor most itt az euró, a harmadik gigantikus deviza, és most a fél világ várja a pénzesőt. De miért is várják annyira, és mik a veszélyei?

Hogy mekkora a fesdzültség a csütörtöki bejelentés miatt?

Cikkünk élesítése után egy pletyka látott napvilágot, többen is úgy értesültek: havi 50 milliárd euró összegben vesz majd államkötvényeket az EKB. A hírre megrángatták a piacokat - az EKB azonban cáfolta, hogy már meglenne a döntés, és minden azonnal vissza is fordult - itt írtunk a pletykáról és az azonnali hatásról >>

Az elsődleges ok, amit emlegetnek, Európa recessziója és a deflációs környezet, amelyre még az olajáresés is rásegít. Ennek megoldására kétséges, hogy alkalmas-e a pénzeső, hisz nincs még elég tapasztalat. Amerikában bevált, Japánban eddig még nem. Csakhogy ők, mint említettük, nem vállaltak túlzott kockázatot. Draghi viszont két veszéllyel áll szemben: az egyik, hogy a renitensek elengedik magukat és szórni kezdik a pénz (köztük akár két olyan óriás, mint Olaszország és Franciaország!), a másik, hogy ezt az északi fegyelmezettek, mindenekelőtt a németek egyszerűen megunják, megharagszanak, és kilépnek a közös valutából.

Ez olyan kockázat, amit a jegybankelnök feltehetően nagyon nem szeretne vállalni. Nyilván nem akar a saját maga által felügyelt valutaövezet sírásója lenni (mint egykor Gorbacsov a Szovjetunióé). Márpedig ebben az esetben kompromisszumot kell kötnie, és nem szabad teljes mértékben engednie a követelőző délieknek. És nem csak a déliek várják áhítattal a pénzesőt: a zónán kívüli európai országok is az eurózóna élénkülésétől várnak saját maguknak egy kis húzóerőt, és persze a világ börziánerei is Draghitól várják zsebük megtömését a stimulus által meghajtott tőzsdei árfolyamokon keresztül. Mindkét csoport veszélyes játékot játszik. Ha túlfeszítik a húrt, és az északiak ezt megunják, jön a német márka, és akkor megnézhetik, mi következik, a svájci frank példát mutatott. Egy, az égig emelkedő német márka mellett pedig el lehet felejteni a növekedést meg a tőzsdei szputnyikot egyaránt. Az még nekünk sem tenne jót, pedig most forintunk egész jó állapotban van.

Csak ésszel, drága Draghi úr, keskeny az ösvény, és óriási a tét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG