2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A brüsszeli tervek szerint 4 éven belül akár 500 milliárd eurót is mozgósíthatnak.

Csaknem 154 milliárd eurót mozgósíthatott a az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) kevesebb mint két év alatt – közölte az Európai Bizottság. A Juncker-tervnek is nevezett beruházásösztönző intézkedéscsomag keretében eddig megvalósított beruházások értéke megközelíti a felét a kijelölt célnak.

A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság – túlnyomórészt magántőke mozgósításával – 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását kívánja elérni három év alatt. A tervek szerint infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra 240 milliárdot, míg a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 75 milliárd eurót fordítanának.

Hogyan tud segíteni a rendszer?

Az EFSI felállítás óta jóváhagyott projektek végrehajtásához összesen több mint 27 milliárd eurót ítéltek meg, amelyből csaknem 20 milliárdot fordítottak infrastruktúra-fejlesztésre, 7,7 milliárdot pedig a kkv-k támogatására fordítottak. A megítélt összeggel a számítások szerint mintegy 130 milliárd eurós magántőkét sikerült megmozgatni az Unió tagállamaiban, a beruházásokból pedig nagyjából 377 ezer kkv fog profitálni – derült ki a brüsszeli testület tájékoztatásából.

Jean-Claude Juncker az Európai Néppárt (EPP) dublini kongresszusán, 2014 (fotó: Wikipedia Commons)

A Juncker-terv lényege, hogy az uniós pénzek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne egy ilyenfajta ösztönzés nélkül.

Az Európai Bizottság bejelentése szerint hamarosan javaslatot tesz a beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására. A kiterjesztett program keretében a brüsszeli tervek szerint 2020-ig legalább 500 milliárd eurót, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.

Ilyen az EU jövő évi költségvetése

A tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) kompromisszumos megoldása értelmében 2017-ben csaknem 158 milliárd euróig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, a tárgyévi tényleges kifizetések összege pedig nem haladhatja meg a 135 milliárdot. További részletek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG