3p
Itt van, amit mindenképpen érdemes tudni a lakossági kamattámogatott hitelprogram, melyet energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni.

Február 24-én indul a lakossági hitelprogram energiahatékonysági korszerűsítések támogatására. Az Otthon Melege Program is folytatódik, melynek keretében a háztartási nagygépek cseréjét és a fűtéskorszerűsítést vissza nem térítendő forrásból támogatják majd - összegezte az elkövetkezendő napok lehetőségeit lapunknak a Magyar Energiahatékonysági Intézet.

Ezeket érdemes fejben tartani

Az MTVSz adott otthont annak a rendezvénynek, ahol sok újdonság hangzott el azoknak, akik otthonukat szeretnék a közeljövőben energiahatékonnyá tenni. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára megerősítette, hogy kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program folytatása. Mintegy 5 milliárd forint keretösszeg áll majd rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintból a háztartási nagygépek (azaz mosó- és hűtőgép) cseréjét támogatja majd a szakminisztérium. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy bojlercserére kiterjeszthető-e a program. A keretösszeg fennmaradó része a fűtéskorszerűsítést, ezen belül a kazánok cseréjét és a kapcsolódó kéményfelújítást szolgálja majd. A támogatási részarány várhatóan 45-50 százalék lesz, megpróbál majd választ adni mind a társasházakban, mind a családi házakban élők fűtéskorszerűsítési kérdéseire

A Magyar Fejlesztési Bank szakemberei által kidolgozott lakossági kamattámogatott hitelprogram, melyet energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni. A hitelkonstrukció főbb elemei:

  • legalább 10 százalék önerő szükséges, a további 90 százaléknyi rész pedig kamatmentes hitelként állna majd a lakosság rendelkezésére,
  • családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető természetes személyek, társasházak, lakásszövetkezetek számára,
  • a hitelösszeg alsó határa 500 ezer forint lesz,
  • 2 millió forintig nem szükséges hitelfedezetet biztosítani. Amennyiben a hitelösszeg meghaladja a 2 millió forintot, akkor a hitelösszeg 70 százalékáig kell biztosítani a fedezetet.
  • második jelzálog bejegyezhető lesz, amennyiben ezt az értékhatárok engedik,
  • futamidő maximum 20 év,
  • kerete kb. 115 milliárd forint, melyből kb. 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére,
  • a teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre,
  • igényelni az MFB pontokon lehetséges.

Újdonság a korábban ismert feltételekhez képest, hogy az Otthon Melege Program támogatásával kombinálható lesz a hitelprogram, továbbá a lakástakarék megtakarítások mellé is igénybe vehető lesz.

Ez nagyon kevés, és azon is van még mit javítani

Megnehezíti majd a felhasználását a MEHI szerint, hogy hiába kombinálhatók elvben az egyes elemek, igényelni a hitelt és támogatást külön-külön kell majd. A KEHOP lakossági vissza nem térítendő források elvételével pedig nemcsak jelentős vissza nem térítendő forrástól esnek el a magyar háztartások, hanem ezzel egyben a kormány felezte a támogatási keretösszeget. A hitelprogramból 22-25 ezer lakás felújítása tud megvalósulni, mely elenyésző a több százezres felújítási igénnyel szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
Közérdekű Lemond valamelyik kormánytag? - kérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:12
A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel alapján tettük fel a kérdéseket.
Közérdekű Karácsony Gergely: maffiaállam
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:23
A főpolgármester szerint aki ennek a rendszernek a működésében részt vállalt, ahhoz asszisztált, nem szabad visszaengedni a városvezetésbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG