4p
Április 22-től 24-ig felújítások lesznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon. Emiatt sok a Keleti és a Nyugati pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása változik.
Kép forrása: MTI

A karbantartás alatt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között az egyik vágányban több száz méter hosszban, illetve a Keletiben több váltónál ágyazatot cserélnek. Ezzel párhuzamosan vágánykarbantartások, váltócserék, illetve peronfelújítások is lesznek - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága a Privátbankárral.

A közleményük szerint április 22-től 23-ig a szombathelyi, a soproni és a pécsi InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak, és oda érkeznek. A Rippl-Rónai, a Kvarner IC és a bajai expresszvonatok változatlan menetrenddel közlekednek.

Április 22-től 24-ig az S50-es jelzésű monori járatok módosított menetrend szerint a Nyugati pályaudvar helyett csak Kőbánya-Kispestig járnak, és onnét indulnak. A Nyugatiból 6:28-kor, 8:28-kor, 10:28-kor, 12:28-kor, 14:28-kor, 16:28-kor és 18:28-kor induló Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony közötti sebesvonatok a Nyugati és Kőbánya-Kispest között felár megfizetése nélkül vehetők igénybe. Szintén nem kell felárat fizetni ugyanezen szakaszon, az ellenkező irányban a Kőbánya-Kispestről 9:16-kor, 11:16-kor, 13:16-kor, 15:16-kor, 17:16-kor, 23-án 18:16-kor, 19:16-kor, 23-án 20:16-kor és 21:16-kor továbbmenő, Záhonyból a Nyugatiba tartó sebesvonatokon.

Április 22-től 23-ig a Budapest–Békéscsaba viszonylatú InterCity és gyorsvonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról startolnak és oda is érkeznek. A Budapest-Keleti–Kelebia közötti járatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda futnak be.

Április 22-től 24-ig a lajosmizsei vonalon az S21-es jelzésű vonatok csak Kőbánya-Kispestig közlekednek, és onnan indulnak.

Április 22-én a sátoraljaújhelyi vonatok Hatvan állomásról indulnak, és oda érkeznek, a Budapest felé utazóknak át kell szállniuk. Az egri járatok Budapest és Hatvan között minden állomáson megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem közlekednek. A szolnoki reggeli gyorsított személyvonatok és zónázó vonatok szintén minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatokat sem indítják el.

Április 23-án 16 óráig az egri és sátoraljaújhelyi járatok Budapest–Hatvan között minden állomáson megállnak, mert az elővárosi személyvonatok nem közlekednek. 16 óra után az egri, sátoraljaújhelyi, miskolci és nyíregyházi gyorsvonatoknak a Keleti helyett Kelenföld lesz az indító- és a végállomása. A szolnoki reggeli gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok vasárnap sem közlekednek.

Április 24-én egyes reggeli, illetve esti hatvani, gödöllői és sülysápi személyvonatoknak a Keleti helyett Kőbánya felső lesz a kiinduló és a végállomása. A Keleti–Kőbánya felső viszonylatban a szolnoki zónázó, az egri és sátoraljaújhelyi, míg a Keleti–Rákos viszonylatban a békéscsabai és lőkösházi vonatokat lehet igénybe venni felár megfizetése nélkül. A Keleti pályaudvarról 13:45-kor, 14:45-kor, 15:45-kor, 16:45-kor, 17:45-kor és 18:45-kor induló szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, illetve egyes reggeli szolnoki és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek.

A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás. Április 22-től 24-ig Budapest-Keleti–Szob–Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják. Április 22-től 23-ig a Hortobágy és az Avala EuroCity, illetve a Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti érintése nélkül közlekedik, a vonatokra Kelenföldön lehet fel- és leszállni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
Közérdekű Lemond valamelyik kormánytag? - kérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:12
A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel alapján tettük fel a kérdéseket.
Közérdekű Karácsony Gergely: maffiaállam
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:23
A főpolgármester szerint aki ennek a rendszernek a működésében részt vállalt, ahhoz asszisztált, nem szabad visszaengedni a városvezetésbe.
Közérdekű Magyar Péter kedd estére tüntetést hirdetett
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:09
Ügyészségi meghallgatása után jelentette be. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG