3p
Algériából fogunk végre rendes metrókocsikat importálni Budapestre. Az észak-afrikai országban ugyanis legalább van népszaporulat, így van, aki a munkát elvégzi. Búcsú az oroszoktól – megvan, ki lesz a magyar kormány következő példaképe. Megint a tetoválószalonok járnak jól.

Sajnos közismert, hogy a budapesti metrókkal gondok vannak, nem igazán működnek, ezért új pályázatot írtak ki, amelyet példás gyorsasággal meg is nyertek. Ennek alapján az algériai-horvát „Budimpest Company S. A.” szállíthatja majd a következő szerelvényeket az M3 (kék metró) vonalára Budapestre. Az erről szóló szerződést Tarlós Viktor főpolgármester írta alá szombat hajnalban – jelentette be a magyar fél szombat reggeli sajtótájékoztatóján.

Továbbá, a letelepedési kötvénynek is nevezett kamatozó értékpapírok nagy sikere után a kormány újabb kötvények kibocsátását tervezi, ezúttal perui új solban denominálva. Peruban ugyanis régi hagyománya van a pénz értékvesztésének, ezért ebben a pénznemben eladósodni kifizetődő lehet. A korábban rettentően elinflálódott sol, majd inti nevű perui pénzek után azonban az új sol /PEN/ egyelőre stabilnak tűnik. De talán már nem sokáig.

Gyűjtsünk Isaura felszabadításáért

Dél-Amerikában ugyanis nagyon sokan vannak, akik szívesen emigrálnának Európába, és legtöbbjük nem igazán tud különbséget tenni Magyarország és Svédország, vagy Becsuánaföld között. Ezért a perui vagy paraguayi takarítónők vásárlóereje is jelentős bevételt jelenthet Magyarországnak. Ezt ráadásul a szappanoperák is alátámasztják (Paulina, Betty, Rosalinda), elképesztően hatalmas ingyen reklámot jelenthetnek a magyar kormány számára, esetleg egy kis pótlólagos promóció segítségével. (Megnyitni valami korábban bezárt követséget? Pár milliárdocska Brazíliába vagy Peruba?)

A társasági adó jelentős csökkentése után azonban a magyar kormány igazán nagy frankó népnemzeti új növekedési lehetőségeket tervez. Mivel az ország éghajlata kedvező, és a narancs nem jött be, a marihuána-termesztés tűnik a következő kitörési pontnak. Mivel az USA egyre több tagállamában engedélyezik a használatát, a felhasználás a legális szférában is egyre csak nő, így az export lehetőségei szinte korlátlanok. (Nem is beszélve a hatalmas kínai és indiai piacról.)

Szögesdrót díszdobozban

Amint az ormány tájékoztatóján elhangzott, a kerítésépítés is jó üzlet. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Vasfüggönnyel is történt, a jelenlegi kerítést is egyszer majd lebontják és pár centiméteres darabonként, díszdobozban eladják. Az ebből fakadó bevétel állítólag a vízi világbajnokság fél órás megnyitójára költendő milliárdok több százalékát is elérheti.

Magyarország megunta, hogy Oroszország talpnyalója legyen, a magyar embereknek magyar szabadságot kell adni – jelentette be a kormány szóvivője, Lajos Zoltán. Egy nemzetközi összehasonlításból is kitűnik, hogy a legboldogabbak az új-zélandiak, ezért a jövőben mi is azok leszünk, de csak ha a tádzsik elnök is úgy kívánja. A maori tetoválás kötelező lesz, de az egyező nemű párok igényelhetnek majd rá az „otthon melege” programból.

Április elsején, a bolondok napján sok a valótlan hír, a dolog jelentőségét sajnos nagyban tompítja, hogy ma már egy normál napon is rengeteg baromság terjed. /Minden nap április elseje van - írja egy német lap. Meghalt az igazság? - kérdezi a Times/ . Üdvözöljük a KGB /vagy ahogy most bárhogy is híjják/ jelen levő kedves munkatársait. A CIA ügynökeinek pedig nagy puszit küldünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG