6p
Túlzottnak tartja a Donald Trump gazdaságélénkítési próbálkozásaival kapcsolatos várakozásokat a Pioneer Alapkezelő, az amerikai részvények túlárazottak, ezt a piacot már nem ajánlja. Európában a politikai kockázatok ellenére is jobbak a kilátások. A kelet-közép-európai térséget pedig változatlanul felülsúlyozza, de nem Magyarországot.

Tavaly ilyenkor borzasztóan rossz hangulat volt a világban, 30 dollár alatt volt az olajár, Kína összeomlani készült. Ehhez képest az idén minden nagyon szép, minden rózsaszínben tűnik fel, a tőzsdeindexek újabb csúcsokat döntögetnek, az üzleti bizalmi indexek is magasak – mondta el egy sajtóbeszélgetésen Forián-Szabó Gergely, a Pioneer befektetési igazgatója.

A nagy kérdés, mit fog csinálni Donald Trump? Nem igazán tudni, nehéz belelátni a fejébe, de az USA növekedési szempontból pozitív, az üzleti ciklusban az érett szakaszba lépett. A fogyasztói és üzleti bizalom helyrejött, a munkaerőpiac kiegyensúlyozott. Kérdés, szükség van-e egyáltalán a beígért gazdaságélénkítésre, pont most kéne-e elengedni a magas költségvetési hiányt.

A borús oldalon

Vannak nagyon komoly várakozások az adópolitikával, deregulációval, gazdaságélénkítéssel, inflációval kapcsolatban, ezek a Pioneer szerint túlságosan rózsásak, szerintük a hatások jóval a várakozások alatt maradhatnak. „Mi inkább a borús oldalon állunk, Trump-eufória után Trump-kijózanodás következhet” - tette hozzá.

A Fed egyelőre még kivár, de Forián-Szabó szerint ha Donald Trumpnak túlságosan megjön a kedve az osztogatáshoz, akkor a jegybank kamatemeléssel közbeavatkozhat. Ám ők arra tippelnek, hogy erre nem lesz szükség, a gazdaságélénkítés, a költségvetési költekezés inkább a várakozások alatt maradhat majd.

Tisztulnak az európai bankok

Európa is optimistán kezdte az évet, az üzleti bizalom itt is magasan van, az euró gyengébb, ami segít az exportőröknek. A bankszektorban mintha tisztulási folyamat ment volna végbe, a bankok túltartalékoltak voltak, most pedig tartalékokat szabadítanak fel, ami kellemes meglepetéseket jelent a mérlegekben.

EKB (Fotó: 123rf.com)

Az európai infláció eddig is emelkedett, a hideg tél miatt pedig a mezőgazdaság további emelkedést okozhat. A munkanélküliség csökkent, de a munkaerőpiac nem olyan feszes, az infláció kevésbé lehet élénk, mint az USA-ban. Az EKB-nál a kötvényvásárlási programot az igazgató szerint 2018-2019-ben állíthatják le.

Kelet-Európai tündérmese

A politikai válságokon tavaly már megedződtünk, senki sem mondja semmire, hogy lehetetlen. Az idei francia választásoktól való félelem vélhetően túlzott. Az utóbbi hetekben azért megremegett az európai periféria kötvénypiaca, valamint Franciaországé, ami jelzi, hogy a piac megijedt.

Régiónk, Közép-Kelet-Európa története már-már túl szépnek látszik, a gazdasági növekedés magas, a bankrendszerben vannak tartalékok, a bérek erősen emelkednek. Már Magyarországon is elvesztette az irányadó kamat irányadó jellegét, a rövid távú piaci kamatok néha már mínuszba is csúsznak, a jegybank mindent megtesz az élénkítés érdekében. Megerősödik majd az infláció, kérdés, szükség van-e nálunk további élénkítésre.

Egy kis orosz, egy kis lengyel

A rövidebb magyar kamatokon, hozamokon már nincsen hozamtöbblet az országban, a hosszabb kötvények hozama változatlanul magas. Magyarországot most jobban szeretik a külföldi befektetők, az aggodalmak Lengyelországra koncentrálódnak. Az elmúlt hetekben az európai perifériával együtt a magyar kötvények is nyomás alá kerültek, emelkedtek a hozamok.

Az alapkezelő folyamatosan keres vonzó kötvénypiaci alternatívákat. „Tavaly az orosz piacra tettünk téteket, az orosz kötvényekben nagyobb fantázia van. Most felvettünk egy kis lengyel pozíciót is, főleg az öt éves szegmensben” – mondta el Forián-Szabó. A török piacon nagyon attraktív a hozam, de a szó szoros értelmében robbanásveszélyes a piac, ezért egyelőre kerülik. A hozamra éhes befektetők azonban bármikor ráharaphatnak – tartják.

Drága már a jenki részvény

Ami a részvényeket illeti, általános véleményük, hogy nagyobb fantázia van bennük, mint a kötvényekben. A ciklikusan kiigazított P/E ráta (CAPE) alapján a világ részvénypiacai még nem túl drágák. A befektetési alapokban nagyon magas a készpénzhányad, még jöhet onnét is kereslet.

Vannak azonban olyan piacok, amelyek már túl drágák. Drágának látszik főleg az USA, ahol már nagyon magasra emelkedtek az indexek, borzasztóan optimista a piac, majdnem 50 százalékos profitbővülést várnak az elemzők a cégektől a következő három évben. Az amerikai piacra szakosodott alapok készpénzhányada már nagyon alacsony.

Magas mutatók ott, alacsonyak itt

A USA relatíve drágának nevezhető az említett CAPE-ráta tekintetében is, 26 körül van, míg Japánban 25, a fejlődő piacokon 22, az EU-ban 18, a feltörekvő piacokon 14, a feltörekvő ázsiai országokban 15, térségünkben pedig 13 körül van.

Az EuroStoxx 50 európai blue chip-indexben szereplő vállalatok az idén eddig pozitív meglepetéseket okoztak a vállalatoknak. Az európai részvények árazásban kedvezőbbek az amerikai papíroknál, az euróval kapcsolatos várakozások viszont eléggé negatívak voltak az év elején. Talán ennek is köszönhető, hogy az euró eléggé jól teljesített az utóbbi időben. Az európai részvények nemileg szintén emelkedtek az idén, de nem kapták fel annyira az itteni tőzsdéket, mint az amerikai papírokat. Az idén esedékes választások sok bizonytalanságot okoznak, de az európai részvények kilátásai jobbak.

Már nem a magyart keresik

Közép-Európát a Pioneer még mindig nagyon attraktívnak tartja, ha nem is annyira, mint egy vagy másfél évvel ezelőtt. Csehországban nagyon izgalmas kérdés, hogy az árfolyamküszöböt hogyan, mikor fogják eltörölni. A nagyon alacsony cseh állampapír-hozamok ezzel kapcsolatban várható emelkedése komoly támogatást adna a részvénypiacnak is, például a bankok értékeltségén keresztül.

A magyar piacon hajmeresztő emelkedést láttunk a BUX indextől, ám a vállalati eredményekkel együtt szemlélve azt lehet mondani, hogy rendben vagyunk – mondta az igazgató. Az alapkezelő korábban felülsúlyozta a magyar részvényeket, most már azonban Magyarország a régión belül nem annyira attraktív. Inkább cseh, lengyel, román részvények felé figyelnek, de a régiót felülsúlyozzák.

Olcsó a román piac

Romániában igen olcsóak a részvények, például 7-8-as a papírok P/E hányadosa, erős a piac diszkontja. De annyira illikvid a tőzsde, hogy még a Pioneer Alapkezelőnek is több napig tart egy pozíciót felvenni.

Az alapkezelő Magyarországon a Magyar Telekomot és a Molt, Csehországban a Moneta és a Komercní bankokat, legyelországban is a pénzügyi szektort ajánlja felülsúlyozásra. Romániában a Romgaz, az OMV Petrom és a Banca Transilvania szerepel a listán.

Fotó: Bukaresti Értéktőzsde
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG