Hirdetés
Hirdetés

Van élet 77 év fölött is: már megint kitalált valamit a Rock Oma

2017. január 12., 19:01

Tina Turner, a világ egyik leghíresebb európai művésze életében először színházi projektbe kezd. A művész, aki egy ideje gyerekeket tanít, lelki gyakorlatokat tart, egy időre Londonba költözött, hogy megörvendeztessen bennünket egy általa készített előadással - aminek témája mi más is lehetne, mint maga Tina Turner.

A svájci nemzetiségű Tina Turner így közel 80 évesen Londonba ment dolgozni. Persze, mind tudjuk, hogy Tina Turner amerikai születésű, de kénytelenek vagyunk most már túllépni Ike-on és az Egyesült Államokon, ugyanis a művész sokkal többet élt Európában, mint Amerikában. Magára európaiként tekint, s egy ideje amerikai állampolgárságát is európaira, pontosabban svájcira cserélte. (Erre egyébként egy igazán remekül sikerült reklámfilmet is alapoztak.)

Férjével, Erwin Bach német zenei producerrel és szomszédjával, Sophia Lorennel tengeti hétköznapjait Zürichben a Zürichi-tó partján, miközben spirituális albumokat készít külön gyerek- és felnőtt verzióban. Emellett a világ minden tájáról mindenféle vallású, kultúrájú, bőrszínű és anyagi helyzetű gyereknek szervez nyaralásokat, táborokat, ezzel járulva hozzá a világunk békéjéhez. (És egyébként ki van írva a kapujára, hogy dél előtt ne csöngess...)

Hirdetés

Szóval miután 2010-ben a szex-ikon, rock-ikon, vagy egyszerűen csak: ikon befejezte az utolsó koncertturnéját, visszavonultan élt s igyekezett a saját egyszerű, személyes, mégis sokak számára rengeteget jelentő módján valami jót tenni - két Sophia Lorennel elfogyasztott kávé között.

Most azonban úgy döntött, hátrahagyja a nyugdíjas életet és Londonba repült, ahol már fél éve a Tina: The Musical-en dolgozik! A darab természetesen a saját életéről szól majd, és meg kell jegyeznünk, hogy Tina csodálatosan néz ki. Bár az előadás premierje csupán 2018-ban lesz, már folyik a felkészülési folyamat. Már beszéltünk arról, hogy tőlünk keletre és nyugatra többnyire egy egy előadásra rendesen felkészülnek, és csak utána kezdenek próbálni. Így az alkotó csapat és a művészek Tina Turner vezetésével most éppen felkészülnek. A darab biztos nem azért lesz nagy szám, mert mondjuk újszerűségétől leesünk a székről, de biztosak vagyunk benne, hogy egy nagyszerű produckió lesz a végén Tinából. Erre nem csupán Tina Turner zenéje és személye a biztosíték, hanem a rendező Phyllida Lloyd neve is sokat nyom a latba. Színházi és filmes munkái is nagyon ismertek. Csak néhány munkája a teljesség igénye nélkül: ő jegyzi a Mamma Mia! eredeti színpadi változatát és a filmet is; ő rendezte a The Iron Lady filmet, amiért Meryl Streep Oscar-díjat kapott; színpadra vitte a Koldusoperát és a Machbethet is nem kisebb helyen, mint a Royal Operában.

Tina szerepében Adrienne Warrent láthatjuk majd, akinek 29 éves kora ellenére már van egy Tony-jelölése legjobb női mellékszereplő kategóriában - szóval feltehetőleg ő is nagyon rendben lesz.

Az előadás a korai éveket fogja felidézni, de nem az Ike-kal töltött időkre koncentrál majd. (Tina Turner első férje Ike Turner zenész volt, aki rendszeresen verte Tinát. Két közös gyerekük született, de Tina egyedül nevelte fel őket – ahogy Ike másik három fiát is.)

Az előadásnak már van honlapja, de ennél sokkal többet nem lehet tudni - szóval lehet izgulni.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

6 dolog, amit biztosan nem tudsz a kötelező biztosításról

6 dolog, amit biztosan nem tudsz a kötelező biztosításról

Míg a 90-es évek elején kevesebb, mint 10 ezer forint volt a kötelező átlagdíj és mindössze 19 milliárd forintot fizettünk a mostani 140 milliárddal szemben. Azt is kevesen tudják, hogy nálunk a legolcsóbb a kötelező Európában. Már év közben is lehet biztosítót váltani, de mit fedez pontosan a biztosítás?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?