4p
Nemmel szavaztak a görögök - még kérdéses, hogy mekkora pánik lesz ebből - közben megállapodott Merkel és Ciprasz, de csak holnap derül ki, miről.

Görögország új javaslatokat terjeszt elő az euróövezeti állam- és kormányfők keddre összehívott csúcsértekezletén - ebben állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. Egy görög kormányzati tisztségviselő közölte, hogy Merkel és Ciprasz hétfőn telefonon beszélt egymással. A névtelenül nyilatkozó forrás egyéb részleteket nem árult el, csak annyit, hogy Ciprasz kedden áll elő az euróövezeti partnerek által szorgalmazott új tervvel.

Mindez azután történt, hogy nemmel szavaztak a görögök az eurózónával való együttműködésre. A görög nép választhatott, és közben eldönthette, hogy ámokfutó miniszterelnökének hisz, vagy az európai vezetőknek. Közülük pedig elég sokan jelezték, hogy az elutasító szavazat akár az euróra kimondott nemet jelentheti. Persze joga van a görög népnek azt is gondolni, hogy a teljes csőd állapotában bevezetett új fizetőeszközzel jobb lesz. Ezt majd utólag megítélhetik, és ha úgy gondolják, tévedtek, kezdhetik elölről a maastrichti kritériumok teljesítésével. Most viszont feltehetően jön a nyomor, a nélkülözés, legalább is az eddigiekhez képest. Ha makacs a kormányuk, akkor először minden pénzforgalom megszűnik, így a kereskedelem és az ipar is leáll, az ország teljesen összeomlik. Ha kevéssé makacs a kormányuk, akkor rádöbben, hogy gyorsan kell egy új valutát nyomtatnia, és azt adni fizetés és nyugdíj gyanánt.

--

Nem csak a Privátbankár gondolja úgy, hogy nagy baj lesz ebből: Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter szerint fel kell készülni a legrosszabbra. Zsiday Viktor éppen egy napja feszegette az Alapblogon egy posztban, hogy mi lesz, ha élelmiszerhiány lép fel Görögországban. Zsiday szerint a készpénz alapú gazdaságban szépen, lassan elfogy az élelmiszer és az üzemanyag, ami éhséglázadásokhoz vezethet majd.

--

Hiába a "győzelem" - a blogján jelentette be lemondását. Állítólag csak úgy tárgyalnak a hitelezők Ciprasszal, ha Varufakisz félreáll. "A népszavazás eredményének kihirdetése után úgy értesültem, hogy az eurócsoport néhány tagja, és egyes 'partnereink' a távolmaradásomat választanák a tárgyalásaikon. A miniszterelnök szerint ez egy olyan javaslat, ami segítheti őt abban, hogy sikerüljön megállapodást kötnie. Ezért távozom a Pénzügyminisztérium éléről" - írta Varufakisz ma reggeli blogposztjában. A volt pénzügyminiszter azt is írja, kötelessége segíteni Ciprasznak a céljai elérésében, továbbá az embereknek, akik ismét bizalmat szavaztak a Szirizának a népszavazáson. "Büszkén viselem a hitelezők gyűlöletét." A Reuters értesülései szerint Euklid Tszakalotosz veheti át a görög pénzügyminisztérium vezetését.

--

Arra lehetett számítani, hogy a világ pánikba esik a görög patthelyzetre, de nem ez történik. Sokan az euró esését várták, de nem ez történt. A tőzsdék is mérsékelt eséssel reagálnak a helyzethez képest: mind Ázsiában, mind Európában 1-2 százalékos mínuszok vannak, ami ilyen helyzetben szinte semmi. Kétségívül régen húzódik a görög rémálom, így a Grexittel is egyre többen számoltak, csökken a meglepetés ereje.

--

Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolajé nem változik. Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 391 forintra nő, a gázolajé 379 forint marad. A GKI Energiakutató múlt hét végén a mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok miatt 6-9 forintos áremeléssel számolt. Azonban az előrejelzés a szokásosnál most több bizonytalanságot hordozott.

--

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságát, amelyet így keddtől a Fidesz jelöltje, Papcsák Ferenc kormánypárti parlamenti képviselő vezet. A Ház szintén a Fidesz javaslatára a testület tagjává választotta Madarász László bankszakembert, míg a KDNP kezdeményezésére Szényei Gábor Andrást, a jegybank előző felügyelőbizottságának tagját, a Jobbik jelölése nyomán pedig Nyikos Lászlót, a párt korábbi parlamenti képviselőjét is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG