4p
Az idei év a botrányok és a meglepetések éve volt a piacokon. Érdemes hát megnézni, mire számíthatunk 2016-ban. A K&H Alapkezelő összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeknek ugyan kis esélyük van, hogy bekövetkeznek, teljesen azonban mégsem lehet kizárni, ezért befektetőként érdemes számításba venni. De mit tehetünk, hogy felkészüljünk a váratlanra?

 

 

A megtakarításoknál egyértelműen egy jól összeállított portfólióval csökkenthetőek a kockázatok, emellett a jövő évre az alapkezelőnél kifejezetten azt javasolják, hogy kerüljük a túlzott egyedi kockázatokat.

1. Az EUR/USD árfolyam paritás alá csökken - bekövetkezés esélye: 30%

Az idei év egyik kedvenc devizapárja az EUR/USD volt, mivel az elmúlt másfél év alatt közel 25%-kal gyengült az euró az amerikai dollárhoz képest. A két nagy jegybank ellentétes irányú monetáris politikájának hatása igaz már lecsengett, és a piac beárazta azt, ennek ellenére elképzelhető, hogy tovább folytatódik a dollár erősödő trendje, és az EUR/USD árfolyama tartósan paritás alá süllyed, azaz a dollár erősebb lesz az eurónál.

2. A negatívan teljesítő részvény- és kötvénypiac - bekövetkezés esélye: 33%

Az elmúlt években jellemzően egyszerre emelkedett a részvény- és a kötvénypiac, amiért elsősorban a világ vezető jegybankjai által biztosított többletlikviditás piactorzító hatása volt felelős. Ha a jegybankok szerepvállalásában fordulat következik be, tehát az eszközvásárlási programok szűkítésére kerül sor, az könnyen visszafele fordíthatja az eddigi folyamatot, és globális szintű esést okozhat mindkét eszközosztály esetében.

3. Kína belebukik a gazdasági kísérletbe - bekövetkezés esélye: 20%

Kína már néhány éve azon próbálkozik, hogy a korábbi beruházás-vezérelt növekedésről átálljon egy belső fogyasztáson alapuló gazdasági struktúrára, ami lassabb, de kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb növekedési pályát tesz lehetővé. A megvalósítás azonban egyelőre nem meggyőző, mivel folyamatos jegybanki stimulusokkal és óvatos reformlépésekkel igazítgatják a növekedési pályát. Könnyen előfordulhat ezért, hogy a gazdasági reformnak kisiklás lesz a vége, és a megcélzott 6-7 százalékos növekedés helyett Kína „földbe áll”, ami esetükben 1-2 százalékos növekedés jelent.

4. Kamatot emel az MNB - bekövetkezés esélye: 10%

Az MNB több évre “beígért” alacsony kamatszintjét meghiúsíthatja, ha a Fed kamatemelés kiszívja a likviditást a feltörekvő piacokról. Habár a magyar gazdaság külső pénzügyi sérülékenysége az elmúlt években sokat mérséklődött, még mindig nagy adósságállomány van külföldi hitelezőknél. Ha ők hátat fordítanak, a forint gyengülése lehet annyira szélsőséges, hogy még az árfolyamra kevésbé érzékeny MNB is a kamatemeléshez nyúlhat.

5. „Ingyen” lehet nyersanyagokba fektetni - bekövetkezés esélye: 10%

A nyersanyagok több éves vesszőfutása miatt hozzá kellett szoknunk az éves kétszámjegyű áreséshez. Elkezdődött azonban a kitermelők alkalmazkodása az új helyzethez (bányabezárások, kitermelés csökkentése), így a többletkínálat lassú apadásával hamarosan az árak is stabilizálódhatnak. Nem zárható azonban ki, hogy még 2016-ban is 10-20 százalékos eséssel zárják majd az évet a nyersanyagindexek, igaz, ehhez nyersanyag szempontból minden negatívumnak egyszerre kellene bekövetkeznie: kétszámjegyű dollárerősödés, globális szintű gazdasági lassulás és a visszatérő iráni kínálat.

6. Az El Niño és az alacsony olajár újabb arab tavaszhoz is vezet - bekövetkezés esélye: 5%

A decemberben induló El Niño jelenség az előrejelzések szerint minden idők egyik legkeményebb zavarát hozhatja Földünk időjárásában, ami az élelmiszerek világpiaci árát jelentősen megemelheti. Az olajkitermelő országokban az alacsony olajárak miatt megroppant költségvetésből várhatóan nem tudják az élelmiszerek drágulását kompenzálni, ez pedig fokozhatja a most is fennálló feszültségeket, és újra társadalmi elégedetlenség söpörhet végig a régióban.

6+1. Japán hitelminősítése bóvliba kerül - bekövetkezés esélye: 2%

Japán évtizedek óta küzd a gazdaság és az infláció fellendítéséért, komolyabb eredmények nélkül. A szigetország hitelminősítése eközben az elsőrendű AAA szintről fokozatosan csökken, jelenleg a Standard&Poor’s-nál már négy szinttel van ez alatt a besorolás alatt - igaz, még mindig öt szinttel a magyar államadósság-besorolás felett. Mindez arra utal, hogy a GDP 230 százalékáig eladósodott ország egyre kevésbé számít jó adósnak. Ezt a helyzetet súlyosbíthatja Kína, a legnagyobb exportpartner, lassulása, ezért egy esetleges kínai bukás Japánban is lavinát indíthat el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG