1p
Orbán Viktor, az MKIK elnökségével való tárgyaláson elmondta, hogy új gazdasági modellt épít a kormány, melynek része a munkát és családokat támogató adórendszer. Hozzátette, hogy az új modell egyik célja, hogy a bankrendszer 50 százaléka magyar kézben legyen. Orbán Viktor a munkavédelmi akciótervvel kapcsolatban óriási nyomásra számít.

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való keddi budapesti tárgyaláson elmondta, hogy óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban, de végig fogja azt vinni, továbbá javasolta, hogy a bankrendszer fele legyen magyar kézben.

A kormányfő elmondta: minden gazdasági modellépítési kísérlet újításnak minősül, az újítóknak pedig megvan a maguk sorsa: először meglepetés fogadja őket, utána értetlenség, majd érdeklődés, és ha beválik az újításuk, akkor átveszik azt.

Bár a magyar gazdaság még nincs olyan állapotban - folytatta -, hogy "a mellünket verve" lehetne hivatkozni a kormány szinte minden újításának nyugati átvételére, de "kellő szerénységgel" rögzíthető: a magyar gazdaságpolitika intézkedései, amelyeket először értetlenség fogadott, szépen lassan átmentek az európai gazdaságpolitika eszköztárába. Orbán Viktor példaként említette a bankadót, a válságadókat, a hárompilléres nyugdíjrendszer újrarendezését, a tranzakciós adót, és szerinte "pillanatok alatt" máshol is meg fognak érkezni a munkahelyvédelmi akciótervek.

Milyen is az új gazdasági modell?

Az új gazdasági modell elemei közé sorolta a kormányfő a munkát és a családokat támogató adórendszert, a munkát terhelő állami bevételek kiváltását forgalmi adókkal, az adósságtermelő rendszerek átszervezését, állami nyugdíjrendszer építését, a szociális ellátórendszer és a kamarák szerepének átalakítását, az újraiparosítás politikáját és egy új mezőgazdasági rendszert. Utóbbival kapcsolatban kifejtette: ennek legnagyobb vitája a következő hónapokban várható az új földtörvény miatt.

Az új modellhez tartozik - folytatta - a közszolgáltató cégek nonprofit alapra helyezése, a keleti nyitás politikája és 2014 után az európai uniós pénzek felhasználásának új rendje is, mert a jelenlegi módszer alapjaiban az elhibázott. Az EU-s pénzekről szólva közölte azt is, hogy létrehoztak egy bizottságot, amelynek az a feladata, hogy kidolgozza a közösségi források felhasználásának új rendszerét.

A bankrendszer 50 százaléka magyar kézben legyen

Végül elmondta, hogy a kabinet új gazdasági modelljének része az a célkitűzés is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában - jelezte a miniszterelnök.

Orbán Viktor beszédében kitért a munkahelyvédelmi tervre is, és leszögezte: "végig fogom vinni ezt a munkahelyvédelmi akciótervet, kétség ne legyen felőle, mert ez a mi kormányzásunk filozófiájának a lényege", ugyanis arról kell meggyőzni a magyarokat, hogy érdemesebb dolgozni, mint nem dolgozni, amit csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban vannak munkahelyek, és kiderül az embereknek, hogy többet keresnek, mintha segélyt kapnának.

Jelezte ugyanakkor, hogy óriási nyomásra számít az akciótervvel kapcsolatban, mert arra a megközelítőleg 300 milliárd forintra, amelyet a magyar vállalkozóknál hagynak a foglalkoztatás elősegítése érdekében, vannak más jelentkezők is, "akik szívesen elvinnék" azt. Ha beválik az akcióterv, akkor a következő években ez az összeg 350-500 milliárd forint is lehet - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ne legyen illúziónk, különösen a most kezdődő tárgyalások árnyékában, hogy az akciótervért vívott belpolitikai csata mellett nemzetközi küzdelmet is folytatni kell majd érte, melyhez a magyar gazdasági élet szereplőinek segítségét is kérte.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG