3p
A keleti német tartományok gazdasági teljesítménye bár növekszik, de a mostani ütemben nem fog tudni felzárkózni a nyugati tartományokéhoz.

A hallei IWH (Institut für Wirtschaftsforschung in Halle) gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint Németország keleti tartományainak bruttó hazai terméke 1,8 százalékkal, a nyugati tartományoké pedig 2 százalékkal növekszik majd az idén. A lemaradás mértéke valamelyest csökkent a korábbi évekéhez képest.

Miben mérhető a lemaradás?

A keleti német tartományok idei viszonylag magas növekedési ütemét az ottani vállalatok hagyományos exportpiacain, a kelet-közép-európai országokban tapasztalható kedvező konjunkturális fejleményeknek tulajdonították az IWH szakértői. Az ukrajnai válság ezzel szemben csak korlátozottan érinti a keleti német tartományok vállalatait, mivel a régió exportjának tavaly mindössze 3,5 százalékát adta az oroszországi kivitel.


A lemaradást a nyugati tartományokhoz képest a lakosságszám és a munkaerő-kapacitás csökkenésével indokolták az IWH szakértői. A strukturális lemaradás mérséklésének a folyamata kimutatásaik szerint már évekkel ezelőtt megállt.

Hat százalékos árszintkülönbség

Az IWH számításai szerint a nyugati német tartományokban egy lakosra jutó bruttó hazai terméknek a 67 százaléka jut egy lakosra a keleti német tartományokban. Az elkölthető jövedelem 84 százaléka, a lakossági fogyasztásnak pedig az árhatásoktól megtisztítva 90 százaléka a nyugatinak. A kutatók hat százalékkal alacsonyabb árszintet mutattak ki a keleti német tartományokban mint a nyugatiakban. 

A kötelező minimálbér jövő évi bevezetése miatt az átlagbér a keleti német tartományokban nagyobb mértékben fog növekedni, mint a nyugatiakban.

Mi lenne a megoldás?

Az IWH szakemberei szerint a keleti német tartományok gazdasági teljesítményének lemaradását a más uniós tagországokból érkező munkavállalók bevándorlásának ösztönzésével lehetne megállítani.

Németország lelassul

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint gyengülni fog a német gazdasági növekedés a következő hónapokban. A német gazdaság növekedése júniusban veszített lendületéből az erős évkezdet után. Szakértők szerint a második negyedévben zsugorodott a német gazdaság, aminek egyik oka szezonális, ugyanis szokatlanul sokan vettek ki szabadságot.

A német statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedévben még a német gazdaság negyedéves összevetésben 0,8 százalékos, éves szinten 2,5 százalékos növekedéssel három éve a legjobb teljesítményt nyújtotta. A tavasz óta megjelent adatok többsége azonban lassulásra utal, és elemzők szerint meglehet, hogy teljesen leállt a növekedés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG