4p
Nem okozott meglepetést az elemzők számára a jegybank mai lépése. Egybehangzó a vélemény, hogy a gazdasági környezet engedi a további lazítást.

A piaci várakozásoknak megfelelően vágott a jegybank, 1,80 százalékra csökkentve az alapkamatot. A döntés nem okozott meglepetést, hisz a jegybank márciusban egyértelműen kommunikálta, hogy az akkori enyhítést további kamatvágások követik majd.

Engedte a forint

Az elmúlt időszakban a kamatcsökkentés ellenére erősebb szinteken tudott maradni a forint az euróval szemben, így a jegybanknak nem volt oka arra, hogy változtasson stratégiáján. A rövidebb lejáratú eurózónás kamatok áprilisban tovább ereszkedtek lefelé, egyre hosszabb lejáratok esetében láthattunk mínuszos kamatokat, ami a hozamkülönbözet miatt jelentős támogató erő a régiós - lengyel, magyar és román - kötvények és devizák számára - mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere. 

A kedvező, támogató folyamatok mellett azt is látni kell, hogy a görög feszültségek intenzívebbé válásával a hosszabb lejáratú eurózóna perifériás kötvények gyengültek, és a feltörekvő kötvénypiacokon is inkább eladásokat, hozamemelkedést láthattunk az elmúlt hónap során. A befektetők továbbra is félnek a várható amerikai kamatemelés bizonytalan hatásától, illetve a jelentős nyersanyagár-csökkenés elmúltával sok ország esetében a csökkenő inflációs trend fordulatára számítanak.

Ez a bizonytalanság a hazai állampapírok esetében is meglátszik, a jegybanki vágás ellenére a közép és hosszabb lejáratok esetében enyhe hozamemelkedést láthatunk. A piac az elkövetkező hónapokra további vágásokat áraz, a várakozások szerint az MNB egészen 1,5 százalékig mérsékli majd az alapkamatot. Ezt a forgatókönyvet jelenleg két esemény veszélyeztetheti. Egy esetleges görög csőd, az ország  eurózónából való kiválásával együtt jelentős pánikhoz vezethet a piacokon. Az MNB mozgásterét szűkítheti az is, ha az amerikai gazdaság esetében a gyenge téli makrogazdasági adatok után a második negyedévben ismét jelentősen erősebb számok érkeznének, amelyek fokoznák a Fed-del kapcsolatos kamatemelési várakozásokat.”

Meddig mennek el?

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste elemzői szerint sem okozott a meglepetést a Magyar Nemzeti Bank. Arra számítunk, hogy májusban újra kamatot vág az MNB, a 15 bázispontos lépésközökkel pedig eljuthat a 1,5 százalékos szintig június végére - mondták az elemzők. 

A jegybank márciusi előrejelzése szerint 2017 elején teljesülhet a 3 százalékos inflációs cél. "Ez még mindig megfelel a jegybank céljának. Egyelőre jelentős inflációs nyomással nem kell számolni" - kommentálta a kamatdöntést Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Szerinte a nemzetközi befektetői hangulat abba az irányba tereli a jegybankot, hogy lazítson a monetáris politikáján, ugyanakkor középtávon veszélyeket rejthet magában az alacsony kamatszint.

Az Erste elemzői szerint a júniusi felülvizsgálatkor az MNB számára az a – jelenleg alternatív – forgatókönyv válhat az előrejelzés alapjává, amely szerint az eurózónában elhúzódik a defláció sújtotta időszak, illetve Magyarországon jelentkeznek az alacsony üzemanyagárak másodkörös hatásai. Ezekre a kockázati pályákra a Monetáris Tanács válaszul nem áll meg a 1,5 százaléknál a Tanács, hanem folytathatja a kamatcsökkentési ciklust júliusban is – kisebb lépésközzel.

Mi is a Fedre várunk

Suppan Gergelyt, a Takarékbank elemzője is úgy véli, az alapkamat tartósan alacsony szinten maradhat, A kamatszintet a feltehetően továbbra is igen laza nemzetközi környezet, valamint a hazai kockázati megítélés folyamatos javulása, a külső sérülékenység érdemi csökkenése és a várható hitelminősítői felminősítések is támogathatják.

Az Equilor szakértői úgy vélik, ha a Fed nem kezdi meg a monetáris szigorítást nyáron, akkor egy feltételezett nyári szünettel a szeptemberi Inflációs jelentés után újrakezdődhetnek a kamatcsökkentések és 1-1,3 százalékos minimumszinten állhat meg a jegybank. Várakozásuk szerint szeptembertől inkább finomhangolásra: több, kisebb csökkentésre készülhetünk fel, összhangban a Fed és az EKB politikájával.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG