3p
Az utóbbi időben a gazdasági-politikai tanácsadók, köztük nagyvállalatok vezérei és befektetési guruk sorra otthagyták az amerikai elnököt, egyes esetekben élesen kritizálják is, viszont az egyik legrégebbi guru, Warren Buffett nem nyilvánít véleményt. Elmondja, miért nem, miközben azért nem áll távol tőle a politika.

Míg a legtöbb befolyásos vállalatvezetőnél akkor szakadt el a cérna, amikor a charlottsville-i erőszakos, náci jellegű tüntetésre az elnök először bizonytalanul reagált, addig Warren Buffett azt mondja, hogy ő nem nyilvánít véleményt, de nem azért, mert nem értene egyet a többiekkel, hanem mert eddig óvakodott attól, hogy ilyen szinten beleavatkozzon a politikába, illetve hogy összekeverje az üzletet a politikával.

Megszokta az elnököket

Buffett elmondta, hogy az Egyesült Államoknak eddig 45 elnöke volt, közülük 15 regnálása alatt ő már élt, és csak egy, Herbert Hoover alatt volt kisgyermek, Roosevelt idején már befektetésekkel foglalkozó fiatalember volt, ráadásul saját édesapja óvta attól, hogy részvényeket vegyen, mivel szerinte Roosevelt megválasztása a világvégét jelenti. Nem így lett, az akkor még nagyon ifjú Buffett látta jól, jól bevásárolt a második világháborút követő páratlan emelkedés előtt.

Így 14 elnök idejét élte végig tudatosan, és megszokta, hogy egyik ilyen, másik olyan, de a világ mindig megy tovább, és ez most is így lesz. Eddig mindig óvakodott attól, hogy a hivatalban lévő elnökkel kapcsolatban állást foglaljon, és ennek jelentősége nagy, amióta elismert befektetési guru lett, és figyelnek szavára. Azt mondja, ha az előző elnököket nem bírálta vagy dicsérte, akkor most már Trumpot sem fogja, és ha megéri még a most 87 éves üzletember a következő elnököt, akkor sem tervez majd ezen változtatni.

Leléptek

Trump mellett kezdetben sokan sorakoztak fel tanácsadóként, leginkább abból a meggondolásból, hogy az új elnök alapvetően nem politikus, hanem üzletember, így a hatalmas ország irányításának gazdasági vonalát is gyakorlatiasabban tudja kezelni, és ebben ők partnerek. Megjelentek viszont a problémák, ellentmondásos, sokak számára elfogadhatatlan döntések, mint például a párizsi klímaegyezmény felmondása, és fokozatosan elpártoltak az elnök mellől.

A kampányokban részt vesz

Mindazonáltal nem lehet azt mondani, hogy Buffett ne venne részt a politikában, hisz az elnökválasztási küzdelmekben részt szokott venni, tavaly például Hillary Clintonnak dolgozott és pénzt gyűjtött a kampányához. Azonban számtalan elnökválasztást ért már meg, és azt mondja, hogy kedvenc jelöltje az esetek felében nyert, és ez így van rendben, és ha már lezajlott a választás, távol tartja magát az aktuális elnök véleményezésétől.

Észak-Korea

A CNBC-nek adott interjújában Buffett más aktualitásokról is beszélt, például a koreai helyzetről. Az mondja, hogy ő azon kevés emberek egyike, aki megélte az atombomba első éles bevetését, később a kubai válságot, ahol Kennedy és Hruscsov elég felelős volt ahhoz, hogy elkerüljék több millió ember halálát. Most azonban egy szegény ország vezetője költi országa minden pénzét arra, hogy Amerikát elérhesse egy atombombával, és egy ilyen ember kiszámíthatatlan. Ha csak egész kis esélye van annak, hogy mondjuk, egy öngyilkos nukleáris támadással akarja beírni magát a történelemkönyvbe, már nagy baj van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG