3p
A lengyel konzervatív kormánypárt öt minisztert bocsátott el, miután úgy tűnik, megpróbálnának mégis valamelyest megfelelni az EU-elvárásoknak, nem akarnak teljes konfrontációt. Az EU a túlzott bírósági tisztogatások miatt rágott be, a lengyel kormány ezzel nekiment a falnak, most valamennyit vissza kell lépni.
Henryk Kowalczyk, az Állandó Miniszterelnöki Tanács elnöke, újonnan kinevezett lengyel környezetvédelmi miniszter, Teresa Czerwinska új pénzügyminiszter, Jadwiga Emilewicz, vállalkozásokért és technológiáért felelős miniszter, Andrzej Duda lengyel államfő és Jerzy Kwiecinski új fejlesztési miniszter a Morawiecki-kormány beiktatási ünnepségén a varsói elnöki palotában 2018. január 9-én. (MTI/EPA/Radek Pietruszka)

Van mit veszteni

Nem vitás, hogy Lengyelországnak nem lenne vidám élet az EU-n kívül, hisz még a világ (egyelőre) ötödik legnagyobb gazdasága, Nagy-Britannia is kezelhetetlennek tűnő kihívásokkal néz szembe a kilépés kapcsán. De nemcsak, hogy kint nincs élet, még bent is nagyon nehéz az EU-pénzek, és általában a szervezet jelentette bizalom nélkül. Márpedig Lengyelországnak van mit veszteni, az egykori igen rossz gazdasági állapotú ország az EU-csatlakozás egyik fő nyertese.

Jogsértés és ellenlépések

Az akár szélsőségesnek is nevezhető lengyel kormánypárt, a Jog és Igazság pártja nevének ellentmondva épp az igazságszolgáltatásban követett el tisztogatást, mondhatni egészpályás letámadást. Szerintük csak késve megtették azt, amit mások a rendszerváltás után (27-28 év után nem túl erős érv), az EU szerint viszont az volt a cél, hogy átpolitizálják az igazságszolgáltatást, kormányhű embereket ültessenek be.

Az EU felvetette a lehetőségét, hogy az ilyen mérető jogsértés és demokrácia-deficit a szavazati jogok megvonásához is vezethet, amire az EU történetében még nem volt példa, bár a Reuters kiemeli, hogy a magyar kormány adott esetben megvétózhatja azt. Mindenesetre se nekünk, sem a lengyeleknek nem mindegy, hogy néz ki majd a következő 7 éves költségvetési ciklus, melynek tárgyalása rövidesen megkezdődik, és melynek során döntést hoznak, mekkora támogatásra számíthat a két ország.

Új kormány, brüsszeli út

Múlt hónapban miniszterelnök-csere zajlott: a kormányzó párt félidőben változtatást tartott indokoltnak. Beata Szydlo helyett a korábbi pénzügyminisztert, Mateusz Morawieckit nevezte ki a köztársasági elnök, és tegnap jött el a kormányon belüli változtatások napja. Elbocsátották a környezetvédelmi minisztert, a védelmi minisztert és a külügyminisztert, utóbbiért Brüsszel nem rajongott.

Az új kormánynak egy szuverén Lengyelországot kell építenie az erős Európában, mondta el a miniszterelnök az kormánytagok beiktatása után, amivel valószínűleg mind pártja, mind az EU felé gesztust kívánt tenni, keresve a középutat. Tegnap este mindenesetre már Brüsszelbe utazott, a mai tárgyalásokon talán kiderül, hogy immár új kormánnyal a háta mögött képes-e szót érteni az Unióval. Az mindenesetre aggasztó lehet, hogy az igazságügyi miniszter személye nem változott, így pont az EU-t leginkább zavaró kérdésben a legkisebb a változás esélye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG