3p
Nyílt pályázat nélkül választhat informatikai rendszert a Nemzeti Választási Iroda. Választásinformatikai biztonsági műveleti központ létrehozását is tervezik.

Megkezdte a felkészülést a 2018-as országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Iroda (NVI), az internetről érkező támadások kivédésére választásinformatikai biztonsági műveleti központ létrehozásának lehetőségét is vizsgálják.

Az NVI választ partnert

Pálffy Ilona, az NVI elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a felkészülés első lépéseként a nemzeti választási rendszer, illetve a választás lebonyolításának pénzügyi-logisztikai informatikai rendszerének kialakítására írnak ki pályázatot, az NVI szerdán megkapta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának felhatalmazását, hogy ennek során mentesüljenek a nyílt közbeszerzési eljárás alól.

Az elnök elmondta: az informatikai rendszer kialakítása során kiemelt szempont lesz, hogy garantálják a kibertámadások elleni védelmet. A tervek szerint még a nyáron megkötnék a szerződéseket, és az NVI elnöke azt szeretné, ha az év végéig elkészülnének a programok, hogy 2018-ban már csak tesztelni kelljen azokat.

Itt még papíron mennek a dolgok

Pálffy Ilona közölte: csütörtökön tájékoztatta a parlamenti képviselettel rendelkező kilenc párt képviselőjét a választási felkészülésről és arról, hogy milyen szempontokat tartanak szem előtt az informatikai biztonság területén. Megjegyezte: az Együtt és az MSZP képviselője jelezte, alkalmasnak tartják az NVI-t arra, hogy az országgyűlési választást magas szakmai színvonalon bonyolítsa le. Pálffy Ilona elmondása szerint a pártok képviselői egyetértettek abban, kiemelten fontos, hogy a választópolgároknak meglegyen a bizalmuk a választási irodákban és a választási eljárásban. Ennek a követelménynek eleget kívánunk tenni - szögezte le az elnök.

Hozzátette: Magyarországon a szavazás és a szavazás eredményének összesítése papíralapon történik, a választási honlapon mindössze a gyorsabb tájékoztatás érdekében hozzák nyilvánosságra a papíralapú jegyzőkönyvek eredményét. Ez azt jelenti, ha a választási honlapot bármilyen informatikai támadás éri, az NVI a papíralapú jegyzőkönyvekből, egy vészhelyzeti forgatókönyv előírásai alapján néhány órán belül akkor is biztos választási eredményt tud közölni - hangsúlyozta.

Jöhetnek az oroszok?

Az elnök felidézte: a XIV. kerületi időközi képviselő-választás során az MSZP pártigazgatójának nevében egy cseh szerverről generált kifogást nyújtottak be a helyi választási bizottsághoz. Akkor az MSZP felszólította az NVI-t, hogy tegyen meg mindent azért, ilyen ne fordulhasson elő az országgyűlési képviselőválasztáson.

Pálffy Ilona beszámolt róla, úgy döntöttek, a 2018-as választáson lehetővé teszik a jelölőszervezeteknek, hogy - amennyiben ezt igénylik - az NVI tájékoztatja őket arról, ha a jelölőszervezet nevében kifogást, fellebbezést nyújtanak be. Az NVI elnöke a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, az internetről érkező támadások kivédésére vizsgálják egy választásinformatikai biztonsági műveleti központ létrehozásának lehetőségét is.

Brutális tűzfalat húznak fel a németek a választásokra. Vajon áthatolnak rajta a kíberbűnözők? Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG