4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A miniszterelnök példát statuálna a brókercégek kapcsán – bejelentése nyomán azonnal bilincsek csattannak. Az OTP első embere szerint az „igazi” bankok profitálhatnak a mostani csődhelyzetből, ugyanakkor aggódik a versenysemleges piacért.

Az OTP Bank tartja az ígéretét: osztalékot fog fizetni a 2014-es teljesítmény után is, az osztalék mértéke részvényenként 146 forint lesz, ami 3,4 százalékos hozamszintet biztosít majd. Ez megegyezik a tavalyi szinttel és igen szép a jelenlegi kamatkörnyezetben – jelentette be Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a bank sajtótájékoztatóján, ahol a pénzintézet 102,258 milliárd forintos, a vártnál kisebb veszteséggel záródó eredményéről adtak számot. Az OTP az idén minden piacán javulásra számít, egyelőre nem látható kockázatokat az ukrán helyzet mellett Romániában és Horvátországban a svájci frank hitelek kapcsán hozott intézkedések jelenthetik.

Az akvizíciós lehetőségekkel kapcsolatban Csányi Sándor elmondta, Szlovéniában még érvényes az ajánlatuk, de nem erőltetnek újabb akvizíciót, bár elég tartalékkal bírnak arra, hogy ha szembe jön egy kedvező lehetőség, akkor lecsaphassanak rá.

Csányi szerint a magyar bankrendszer stabil, a banki és brókercsődök nyomán a lakosság lassan rájön arra, hogy oda kell vinni a megtakarításokat, amelyek stabilak és valóban bankként működnek és nem olyan intézményekbe, amelyek csak úgy hívják magukat. Az OTP-nél most azt mérlegelik, hogy a nagy számú átjelentkezés miatt a DRB Bank körzeteiben szombaton is kinyitnak.

Az OTP semmilyen versenytől nem retten vissza az olyan piacokon, ahol az állam nem avatkozik be a folyamatokba – az Erste-EBRD-kormány megállapodást Csányi ilyennek tartja, ám a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltató Központ koncepcióval kapcsolatban már vannak aggályai.

Ez utóbbival kapcsolatos információnk szerint a Magyar Fejlesztési Banknál – amely az elképzelések szerint a takarékokra alapozó termékgyár lenne – a feladatok átszervezése nyomán februárban 25 dolgozónak mondtak fel.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint vizsgálják, hogy a devizahiteles kúriai döntés után milyen – külföldi – jogi lehetőségeik vannak. Itthon ugyanakkor javában zajlanak a forinthiteles perek. Elutasította a K&H Bank, a KDB Bank és az EVO Bank keresetét s tisztességtelennek mondta ki a bankok az általános szerződési feltételeit a Fővárosi Ítélőtábla és – bár első fokon még igazat adtak neki – így járt a Porsche Bank is. Nincs döntés ugyanakkor a Raiffeisen Bank, a Raiffeisen Lízing és az Este Bank forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos pereiben.

Megszólalt a bankok kapcsán a miniszterelnök is. Orbán Viktor szerint a kereskedelmi bankok feladata a gazdasági növekedéshez elengedhetetlen vállalati hitelezés, hosszú távon nem lehet ebben csak a jegybankra támaszkodni. Tavaly 4 százalékkal nőtt a vállalati hitelkihelyezés, de ha ebből levonjuk a Magyar Nemzeti Bank által elindított növekedési hitelprogramot (nhp), akkor csökkenés volt - mondta a kormányfő, aki jegybanki számításokat idézet, mely szerint a magánszférának nyújtott hitelállománynak évi 7-8 százalékkal kellene növekednie ahhoz, hogy meghaladja a 3 százalékot a gazdasági növekedés az adott évben.

Reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor arról beszélt, hogy sürgősen körül kell nézni az összes brókercégnél, mindent ellenőrizni kell, és "ki kell takarítani ezt az istállót". "Ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne" - fogalmazott a miniszterelnök a Buda-Cashnél történt csalássorozat elkövetőiről, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány nem irányíthatja az igazságszolgáltatást.

Ám úgy tetszik szavai azért eljutnak illetékesek fülébe is: amíg ugyanis a Buda-Cash esetében eddig még gyanúsítás sem történt, a ma felfüggesztett Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetőjét őrizetbe vette a rendőrség sikkasztás gyanúja miatt – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

A Privátbankár elemzése szerint január 15 óta pörögnek az események: a forex cégek és a hazai brókercégek közül előkerülnek a problémásak, a befektetők pedig tanácstalanok, nem tudják, hol vannak biztonságban, és honnan kell menekülniük. Dőlnek a csontvázak, avagy hullik a férgese, csakhogy ez így túl sokba kerül, sok az ügyfélveszteség, és a bizalom jócskán megcsappan.

Hasonlót láttunk már 98-ban az orosz válság alatt, vagy rá 10 évvel az ún. subprime válság idején, de akkor ezek hamar lezajlottak, gyors beavatkozásnak köszönhetően nem terjedt tovább a járvány, nem keletkeztek további veszteségek, nem kellett a befektetőknek attól félniük, hogy további brókercégek lehetnek érintettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG