3p
Élénk a forgalom a Fehér Házban: a japán miniszterelnök után most kanadai kollégája látogatta meg az új amerikai elnököt. Diplomatikus és gyakorlatias volt vele, ha valahol, hát Amerika és Kanada között tényleg lényeges a jószomszédi viszony. Helyreáll a világrend, tovább élnek a fontos szövetségek.

Diplomatikusan

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke megnyugtatta Trumpot: nem fogja kioktatni sem a szíriai menekültek, sem a beutazási tilalom ügyében. Mint mondta, népe sem azt várja tőle, hogy elmenjen a szomszédba kioktatni az országot arról, hogyan választottak elnököt, avagy kormányzási formát. Ettől még lehet eltérő a megítélésük a menekültkérdésben: Trump a BBC szerint azt mondta sajátos stílusában, hogy szeretne egy szép, nagy, nyitott ajtót, de nem engedheti be a nem megfelelő embereket.

A két vezető a lényeget hangsúlyozta: közösek a gazdasági céljaik, együttműködésre van szükség. Trudeau elmondta, hogy az USA és Kanada mindig szövetségesek voltak, sőt sokszor együtt harcoltak különböző háborúkban, és van, hogy eltér a véleményük egy-egy kérdésben, de ettől még respektálni kell a másikat, vagyis esze ágában sincs belekötni erős szomszédjába. Ugyanakkor Kanada a nyitottság politikáját folytatja, és pozitív példaként akar szolgálni a világnak.

Egy kis nosztalgia és a Nafta

Trudeau ezek után elővett egy fényképet, melyen saját apja, Pierre Trudeau korábbi kanadai miniszterelnök látható az ifjú Trumppal 1981-ben egy díjátadón. Következett a közös dolgok hangsúlyozása: a munkahelyek és általában a jólét megőrzése, és gazdasági növekedés a határ mindkét oldalán. Korábban a kanadaiak körében aggodalmat keltett, hogy Trump újra akarja tárgyalni a Naftát, vagyis az észak-amerikai kereskedelmi szerződést. Kanada exportjának 75 százaléka egyetlen szomszédjához irányul, így érthető, hogy vigyáz a kereskedelmi és politikai kapcsolatokra egyaránt.

Mégsem fordult fel a világ

A fejlemények az egész világ szempontjából biztatóak: miután az amerikai védelmi miniszter Dél-Koreát biztosította törhetetlen szövetségéről, Trump először a japán miniszterelnökkel, majd most a kanadaival barátkozott össze. Három régi fontos szövetség tehát már rendben van, és feltehetően ugyanígy rendben lesz a többi régi, jól bevált szövetség is. Látszik, hogy Trumpnak ezeket esze ágában sincs felrúgni, de partnereinek meg kell szokni az új elnök stílusát, és főleg azt, hogy nem kell minden reakciójára rögtön megsértődni.

Nem bírálhat, de fényezheti magát

Kanada most ugyanakkor pozitív színben is tünteti fel magát, ha már nem kritizálhatja az amerikai elnök azon intézkedéseit, melyekkel nagyon nem ért egyet. Hangsúlyozza, hogy ő példát mutat: aki háború vagy üldöztetés elől menekül, azt beengedi.

Azt persze nem engedheti meg magának, hogy mindenkit fogadjon, ahogy Angela Merkel sem bírta sokáig, de tény, hogy a nyomás is kisebb: Kanadába lényegében csak légi úton vagy az amerikai szomszédtól lehet érkezni, vagyis nincs olyan jellegű tömeges útvonal, mint Európában a török tengerszorosok vagy a Földközi-tenger.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG