2p
Ma találkozik Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor, fontos információk érkezhetnek a paksi bővítésről is többek közt.

Egymásnak ellentmondó információk jutottak el a Népszabadsághoz arról, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök mai moszkvai találkozóján napirenden lesz-e a paksi bővítési szerződések módosítása, a megaprojekt lassítása. A Kreml közleményben tudatta, hogy a magyar miniszterelnök és az orosz elnök a kétoldalú együttműködés erősítésének lehetőségeit, így többek között a közös energetikai projekteket vitatják meg a találkozón.

Magyar kormányközeli források spekulációnak nevezték a szerződésmódosítást. Azzal érveltek, hogy az Orbán–Putyin-megállapodás szerint a beruházás előkészítési fázisa közel négy év, így a magyar fél számára garantált a mozgástér, a lassítást az uniós eljárások sem indokolják.

A Népszabadság forrásai szerint a magyar kormány nem fél sem a tiltott állami támogatás ügyében folytatott mélyreható vizsgálat eredményétől, sem a környezeti adatok megismerése tárgyában indult uniós eljárástól.

Bukott helyzetből alkudni?

A lap által megkérdezett összes hazai forrás arra számít, hogy az újabb Orbán–Putyin-találkozó a kölcsönös hátlapogatás jegyében zajlik majd, de a háttérben azonban mindkét fél megkísérli a saját aktuális érdekeihez igazítani a 2014 óta megkötött szerződéseket.

Oroszország akut pénzhiánnyal küzd, a magyar kormány viszont egyrészt mielőbb kész helyzetet szeretne teremteni az első hitelrészlet lehívásával, másrészt utána nem sürgetnék az ügyet, inkább megvárnák, amíg a folyamatban lévő uniós eljárások lezárulnak.

Ebben az alkuban a magyar fél pozíciói lényegesen rosszabbak – amit az is jelez, hogy az elmúlt hónapokban sorra tettük a gesztusokat, például a hónapról hónapra dráguló metrófelújítás Oroszországra bízásával, illetve a harcihelikopter-vásárlás meglebegtetésével.

A mai megbeszélésen az orosz fél várhatóan megfogalmaz valamilyen kérést annak érdekében, hogy magyar tárgyalópartnere vesse fel uniós szinten a Krím félsziget megszállása miatti EU-szankciók enyhítését Moszkvával szemben. A szakértők ezen a téren nem látnak túl széles magyar mozgásteret. Azt pedig, hogy Magyarország Oroszországtól szerezzen be fegyvereket – a magyar helikopterpark megújítása lehet ilyen –, az Egyesült Államok rosszallaná.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG