3p
Azt várják a britektől, hogy mielőbb hivatalosan is jelezzék, hogy ki akarnak lépni az EU-ból. Addig nincs is miről tárgyalni.
A német, a francia, a holland, az olasz, a luxemburgi és a belga külügyminiszter sétál a kertben. Ez nem egy vicc kezdete, hanem a június 25-i szűkkörű Brexit-válságtanácskozás beszámolója. Fotó: EPA / Kay Nietfeld

Nincs visszaút a briteknek?

Németország szeretne mielőbb tisztában lenni az Európai Unióból való brit kilépés további menetrendjével - szögezte le hétfőn Berlinben a német kormányszóvivő.

"A szövetségi kormány nem akar függő játszmát" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Steffen Seibert, hozzátéve, hogy ez Európában senkinek nem állhat érdekében. Mint mondta, a britek múlt héten az unió elhagyására, a Brexitre szavaztak, és a közösségnek most ezzel a döntéssel kell foglalkoznia. A kormányszóvivő ezzel gyakorlatilag kizárta annak lehetőségét, hogy ez a döntés visszafordítható lenne.

A szóvivő szerint az unióban maradó 27 tagországnak közös és egységes álláspontot kell képviselni a Brexittel kapcsolatban, hogy ne erősödhessenek meg a közösséget széthúzó erők. Seibert szerint a kilépési folyamatnak nyugodtan és megfontoltan kell lejátszódnia, de azt nem szabad a végtelenségig húzni. A német kormányszóvivő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ez a procedúra csak akkor kezdődik meg, ha az Egyesült Királyság aktiválja a Lisszaboni Szerződésnek a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét, és bejelenti távozási szándékát.

Seibert elutasította annak lehetőségét, hogy a lépést megelőzően informális tárgyalások legyenek Nagy-Britanniával. Hozzátette: Berlin ugyanakkor megérti, hogy Londonnak még bizonyos idő kell ahhoz, hogy hivatalosan is kommunikálja Brüsszel felé távozási szándékát.

Merkel: meg kell akadályozni, hogy mások is kövessék őket

Angela Merkel német kancellár az általa vezetett CDU szövetségi elnökségének egyik telefonkonferenciáján elmondta: a nemzetközi pénzpiacok attól tartanak, hogy az unió a britek döntése nyomán többé nem kormányozható. A kancellár szükségesnek nevezte annak megakadályozását, hogy más országok is a brit példát kövessék.

Kiszivárgott egy dokumentum

Korábban „Schäuble titkos terve a Brexitre” címmel írt a Handelsblatt, állítása szerint hozzájutva egy dokumentumhoz. Eszerint Németország társulási szerződést kötne Nagy-Britanniával, de nem engedne túl sok mindenben a briteknek, hogy ne támadjon kedvük másoknak is követni őket. Például Magyarországnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG