3p
Ha nem sikerül a kelet-európai országoknak lezárni a határaikat, akkor a bajorok teszik majd meg? Passauból kiszivárgott, hogy a bajor határrendőrség régi épületeiből és konténerekből készülnek határellenőrző pontokat kialakítani, és felkészülnek arra, hogy órákon belül visszaállítsák a határellenőrzést. Ez állítólag március közepén várható.
Passau, Németország (fotó: Wikimedia Commons)

Bajorország nyilvánvalóan a határok lehetséges lezárását, a határellenőrzés visszaállítását készíti elő – írja a Die Welt német lap a határ menti Passau városának lapjára (Passauer Neue Presse) hivatkozva. Az osztrák-bajor határ menti három bajor rendőrkapitányság (Alsó-Bajorország, Felső-Bajorország Dél, Svábföld Dél/Nyugat) állítólag az az utasítást kapta, készüljön fel arra, hogy órákon belül le lehessen zárni a határt.

Ehhez az egykori határrendőrség objektumait és ideiglenes konténereket terveznek felhasználni határellenőrzés céljára. Ám hogy valóban megszületik-e a politikai utasítás a lezárásra, az sok tényezőtől függ. Ha a „kelet-európai országok” erőfeszítései a határok lezárására eredményesnek bizonyulnak, az a menekültek számának számottevő csökkenését jelentené. Ekkor nem lenne szükség a határ lezárására.

Mit hoz a Törökország-csúcs?

Ha azonban a kelet-európai határok továbbra is átjárhatónak bizonyulnának, és a március 7-re Angela Merkel kancellár által bejelentett Törökország-csúcs kudarcot vallana, akkor a passaui lap szerint március közepétől hézagtalan határellenőrzést vezetnének be.

A politikai fejlemények is ezt támasztják alá. Horst Seehofer, a Merkelt és a CDU-t is gyakran támadó szövetséges bajor keresztényszocialista CSU vezetője nemcsak a német állami sajtónak szólt be (itt írtunk róla), de Merkelnek is. Akár a leendő határzár indoklása is lehetne, amit most mondott:

Mindenki cselekszik, csak a németek nem?

„Minél inkább felismerjük, hogy az európai megoldás nem halad előre, annál inkább a nemzeti intézkedésekre kell helyeznünk a hangsúlyt.” Ez szerinte konkrétan a nemzeti határ védelmét és a menekültek visszafordítását jelenti. „A belgák, a svédek, a dánok cselekednek, csak nálunk mennek másképp a dolgok” – mondta még.

A Merkel által szorgalmazott európai megoldást nem zárta ki, de szkeptikus volt vele szemben. Attól tartott, hogy nem jön össze, és akkor az év végéig ismét egymillió menekült érkezik Németországba. (Más becslések még többet is előre jeleznek.) Seehofer éves szinten 200 ezer főt tartana maximum kívánatosnak, ami azonban már március végéig összejöhet. Seehofer a CDU-t óvta attól, hogy elveszítse a realitásérzékét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG