3p
A vártnál nagyobb a baj a Buda-Cashhez köthető bankoknál – van, aki már a végfelszámolásban bízik – az önkormányzatok is bajba kerültek és sok adózót is érinthet a botrány.

A vártnál nagyobb lehet a baj a Buda-Cash brókercég tulajdonosi köréhez köthető DRB Bankcsoportnál: a pénzintézetnél a jegybank felügyeleti biztosai két napja vették át az irányítást, először egymillió forintban korlátozták a kifizethető betétek összegét, ma viszont ezt az összeget 60 ezer forintra mérsékelték - legfeljebb ennyit vehetnek ki tehát számlájukról a lakossági ügyfelek, a vállalkozások vagy éppen az önkormányzatok az alatt az idő alatt, amíg tart a felügyelet vizsgálata. Közben az is kiderült, hogy ezt az összeget kizárólag a pénztárakban, készpénzben vehetik fel az ügyfelek. A felügyeleti vizsgálat akár 90 napig is elhúzódhat - hacsak nem áll helyre hamarabb a bankcsoport fizetőképessége, vagy nem rendelik el a bank végelszámolását.

A legtöbb szakember szerint ésszerű lenne a 4 bank végelszámolásának mihamarabbi elrendelése. Ebben az esetben ugyanis az MNB által meghozott határozatot követően azonnal indulhatna az Országos Betétbiztosítás Alap (OBA) maximum 20 napos kártalanítási folyamata, nem lenne szükség a tavalyi takarék-csődökhöz hasonló 1-2 hetes átmeneti időszakra. Persze, az is kérdés, hogy miből. Az OBA rendelkezésre álló vagyona nem lesz elég négy bank betéteseinek kártalanítására, ezért jó eséllyel az OBA rászorul majd az MNB Stabilitási Tanácsa által engedélyezett jegybanki hitel felvételére.

Az MNB legfrissebb közleménye szerint a DRB bankcsoport fiókjaiban folyamatos az ügyfelek kiszolgálása, s a betétesek kifizetése. A nyitás technikai okokból csak két fiókban maradt el. Az MTI fotóján a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci bankja előtt sorakozó ügyfeleket látják - ők hiába várakoztak, a fiók délelőtt nem nyitott ki, így a hatvanezer forintot sem tudták felvenni.

Ami az önkormányzatokat illeti: több mint 80 helyhatóság vezette számláját a Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézeteknél. A kormány lehetővé tette, hogy azokban az esetekben, amelyekben az önkormányzat egyetlen számláját zárolták, a további kincstári utalásokat már ne a Buda-Cash és csoportjának pénzintézeteihez utalja az Államkincstár, hanem az önkormányzat által választott más számlára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Ami pedig az adófizetőket illeti: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt közölte, hogy méltányosan jár el azokkal, akik a Buda-Cash botrányban érintett pénzintézetek valamelyikénél vezetik számlájukat és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni az adó- és járulékfizetési kötelezettségeiknek, de a bevallást így is időben kell benyújtani.

Végül nézzük, mi történik a piacokon: a forintnak sikerült, amire napok óta készülődött: áttörte az euróval szembeni 305-ös erős ellenállást, és tovább szárnyal.

Nagyjából a vártnak megfelelő, kedvezőnek mondható jelentést tett közzé a Magyar Telekom. Nem véletlen, hogy a tőzsdén jelenleg a Magyar Telekom a legjobban teljesítő papír.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG