4p
Végre kártalanítják a bedőlt takarék ügyfeleit – 170 új munkahelyet hoz létre egy új beruházás - sikertelen volt a Mol és az INA közötti tárgyalás – zöld utat adott a GVH: adják-veszik a magyar lapokat – és a német vállalkozások messze nem olyan optimisták, mint a fogyasztók

Hétfőtől várhatják pénzüket az Orgovány és vidéke Takarékszövetkezet betétesei - végre megindulhat a kártalanítás. A jegybank kezdeményezése alapján ugyanis a Fővárosi Törvényszék elrendelte a takarék felszámolását, így húsz munkanapon belül megtörténik a betétesek kártalanítása 100 ezer eurós összeghatárig, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig. 100 ezer forintig a postai kézbesítő házhoz viszi a pénzt, 100 ezer és 2,5 millió forint között értesítést kapnak, hogy melyik postán tudják a betétesek felvenni az őket megillető összeget. 2,5 millió forint felett az OBA megnevezi azt a takarékszövetkezeti fiókot, ahol az ügyfél rendelkezhet majd az őt megillető kártalanításról. A Privátbankár.hu úgy értesült, hogy a takarékszövetkezet likvid vagyona kissé nagyobb, mint arra előzetesen számítani lehetett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Az tudható, hogy a szövetkezet 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt. Vannak még kérdőjelek egyébként a kifizetés körül, erről vezető cikkünkből tudhatnak meg többet.

A Mol szerint nem sikerült előrehaladást elérni a horvát kormánnyal folytatott pénteki tárgyalásokon az INA jövőjéről. Kérdésekkel érkeztek, nem kaptak válaszokat, de így is nyitottak egy hatodik körre. A horvát gazdasági miniszter azt remélte, hogy az Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök elleni jogerős ítélet után a tárgyalások legfőbb témája újra a vállalat vezetési módjának megváltoztatása és a részvényesi megállapodás lesz.

Korábban a Mol azt közölte, hogy ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások eredménytelenek lesznek, és a horvát kormány továbbra is egy állami irányítású INA-t szeretne, a Mol el fogja adni részesedését. Közben nemrég arról láttak napvilágot sajtóértesülések, hogy a Mol már a Gazprommal tárgyal.

Az automatizálás technikával foglalkozó német Festo és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást írt ma alá. Az aláírás után letették a Festo 10 millió eurós  beruházással épülő új gyáregységének alapkövét is. A Festo jelenleg 850 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és a 2015-ben az új üzemegységében további 170 embernek ad majd munkát.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Axel Springer és a Ringier egyes magyarországi lapjaikat eladják a Vienna Capital Partners-csoportnak, míg többi magyarországi lapjukat az általuk közösen irányított Ringier Axel Springer Media AG irányítása alá helyezték. Eladósorba került így a Népszabadság, a Nemzeti Sport, és egyes magazinok. Szintén a Vienna Capital lesz a kiadója a jelenlegi Axel Springer lapok közül 8 megyei napilapnak, a Vasárnap Reggelnek, a Világgazdaságnak és több magazinnak. A közös irányítású Ringier Axel Springer Media AG-hez kerül a jelenlegi Ringier AG lapok közül a Blikk lapcsalád a jelenlegi Axel Springer lapok közül pedig a TV műsorok és több magazin.

2006 decembere óta nem volt ilyen jó a német fogyasztók hangulata a GfK gazdaságkutató intézet ma reggel ismertetett felmérése szerint, a főnöki fotelből viszont nem tűnik olyan szépnek az élet. A gazdasági szereplők, cégvezetők körében végzett felmérés szerint ugyanis romlott az aktuális gazdasági környezet és a jövőbeni kilátások megítélése is, így júliusban csökkent a német Ifo üzleti hangulatindex. A felmérés szerint leginkább a geopolitikai kockázatok növekedése aggasztotta a német vállalkozókat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG