Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András szerint csak akkor egyeztet majd Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges lépések tartalmáról.
Ahogy a Privátbankár megírta, a miniszterelnök Brüsszelben az uniós állam- és kormányfői találkozón azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól. Ezért, ha a zárolások nem lesznek elegendőek, akkor több adót is meg kell emelni, valamint egy újat is be kell vezetni.
Hozzáfűzte: "ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené".
A miniszterelnök nyilatkozatáról részletesebben itt olvashat.
A kormányfő szerint több adót meg kell emelni, emellett pedig egy újat is be kell vezetni. Az adóemelési terveket már készítik.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
7 perce
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
28 perce
-
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
körülbelül 1 órája
-
Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
körülbelül 1 órája
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2 órája
-
Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
2 órája
-
Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
2 órája
Mfor.hu Top24
- Talán soha nem látott egységbe kovácsolta a parlamentet a Tisza javaslata
- Magyar Péter máris megadta a tartozásait
- Ennyiért válthat most eurót
- Az ukránok többsége támogatná a tűzszünetet, de van egy feltétel
- Többezer milliárd forintot kellene költeni a vasúti és a buszközlekedésre
- Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
7 perce
Makro / Külgazdaság
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
28 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
-
Lassul a lakásdrágulás: egyre több helyen jönnek az árengedmények
13:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26





